Kabarématiné: Hamvadó cigarettavég

A december 19-20-i adás tartalmából.
 

A szombati Kabarématiné első szereplője Aranyosi Péter aki mesteremberek fontosságát elemzi. Tudták azt, hogy a 2020-as sí modellek és az első komplett felszerelés között ami i. e. 3300-ból származik nincs nagy különbség legalább is, ami a formát illeti? De hogy ezt a csodálatos sportot élvezni tudjuk, először fel kell kapaszkodnunk a hegyre. Kovács András Péter jelenetében a két bajnok: Vida Péter – Lengyel Tamás
A Hamvadó cigarettavég az 1942-es év nagy slágere volt Magyarországon. Kenderessy Attilát is annyira megihlette a szerzemény, hogy elkészítette saját változatát, amelynek előadásához felkérte Mikó Istvánt – Éles Istvánt Vida Pétert és Nádas Györgyöt.

A disznóvágás örök! Még ha a modern világ és a városi lét korlátoz is bennünket, a vágy továbbra is bennünk él. A vasárnapi Kabarématinéból kiderül, hogy Badár Sándor akkora mestere a disznóölésnek, hogy az utóbbi időben már nem vág, csak tanácsokat osztogat Hadházi László , Litkai Gergely , Nékám Petra és Pataki Balázs jelenete az Ősemberek titkos életébe kínál betekintést. A két ősünk: Jeges Krisztián – Lengyel Tamás.
Gyakori helyzet otthon, amikor a teremtés koronája elveszetten áll a nyitott hűtőszekrény előtt és keres valamit, de nem találja. Létezik az eset ellenkezője is, amikor a férfi akár éjjel, csukott szemmel is rátalál a prédára. Az a helyzet – de a többit Hadházi László mondja el.

1. rész:

Hallgassa meg!

2. rész:

Hallgassa meg!

Kabarématiné – Kossuth – december 19-20., szombat-vasárnap, 9:07

Várja Önöket a házigazda: Zsoldos László!

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább