Szombat reggel: Matematika tudástár készül az érettségi előtt álló diákok számára

A december 12-i adás tartalmából.
 

Új szolgáltatások bevezetésével kívánják javítani a vak és csökkentlátók tájékozódását és biztonságos mozgását a nagyobb budapesti közlekedési csomópontokon így a repülőtéren, kikötőkben a vasút -és buszállomásokon. A nyáron kezdődött fejlesztési program a jövő év végéig tart.

Újból beindult a forgalom a debreceni repülőtéren. Péntektől London és egy másik brit város illetve Párizs érhető el Debrecenből. A járatokat üzemeltető diszkont társaság nagyszámú utasra számít az ünnepek alatt.

Matematika tudástár készül az érettségi előtt álló diákok számára, akik ebben a tanévben a távoktatás miatt kerültek nehéz helyzetbe. Az online bárki számára ingyenesen elérhető tananyagot a társadalmi felelősségvállalás jegyében két pécsi elit gimnázium matematika tanárai állították össze és fejlesztik folyamatosan.

Magyarországon első alkalommal képeztek kerékpáros túravezetőket egy közös magyar-osztrák program keretében Vas megyében.

A valóságosnál sokkal népszerűbb a virtuális idegenvezetés. Óriási az érdeklődés a fővárosi „kanapétúrák” iránt. Az online sétán az idegenvezető egy operatőr segítségével mutatja be Budapest történelmét, és oszt meg érdekes helytörténeti részleteket az otthonról bekapcsolódó érdeklődőkkel, akik akár kérdezhetnek is tőle menet közben. Az ingyenes programot a kényszerhelyzet hívta életre viszont azok számára is hasznos akik a járványtól függetlenül sem tudnának egy gyalogos túrán részt venni.

Magyar kutatói hálózat úttörő szerepet tölt be a jövőben a kozmikus hatások és kockázatok kutatásában, a Földet veszélyeztető meteorok megfigyelésében. Egy a héten zárult nagyszabású fejlesztő program részeként Piszkéstetőn olyan kamerarendszert építettek ki amely először ad torzításmentes képet a Kárpát-medence feletti kozmikus tevékenységről, Szombathelyen pedig megépült Magyarország második legnagyobb csillagászati távcsöve, mellyel többek közt a nagyméretű meteoritok földi és űrbéli kockázatait képesek vizsgálni.

Kecskeméten dől el, kiből lehet az újabb magyar űrhajós – a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszékén tesztelik ugyanis az egészségügyi alkalmasságát, azoknak akik második magyarként juthatnak az űrbe. A tanszék oktatója elmondta, hogy a program lebonyolításához minden felététel adott , biztosított a központi támogatás is, most a magyar-orosz kormányközi megállapodásra várnak, hogy elkezdhessék a jelöltek vizsgálatát.

Rengeteg álhírrel találkozunk naponta, a járvány pedig még inkább kedvező táptalajt biztosít ehhez nagyon oda kell figyelni. Álhír és manipuláció a COVID-kommunikációban címmel tartottak ismeretterjesztő online előadást szegedi nyelvészkutatók, akik készítenek egy manipuláció-szűrő programot is , amit telefonos alkalmazással lehet majd használni.

December 10-én kezdődött a Hanuka, vagyis a fények ünnepe. A zsidók legismertebb ünnepén konyhájuk számos erre az alkalomra készült fogásával ismerkedhetünk meg Raj Ráchel segítségével , akinek nemrég jelent meg szakácskönyve. A hagyomány és a gasztronómia egy kicsit közelebb kerül azáltal, hogy megtudjuk mi és miért kerül a szombati asztalra.

„Menjünk a forráshoz!” címmel online kiállítást nyílik szombaton az országos népiékszer-pályázat alkotásaiból. Az ezredforduló óta három évente meghirdetett pályázat célja, hogy népi ékszerkészítési hagyományokat alkalmazó, 21. századi ékszerkultúrát mutassa be.

„A játék nem tréfadolog!” A malom azon táblás játékok egyike, olyan táblás játék, amit szinte mindenki tud játszani. Kevesen tudják azonban, hogy ennek az ókori játéknak számos változata van, sőt világversenyeket is rendeznek a legjobbaknak. A játék történetét dolgozta föl és írt erről könyvet egy győri tanár, aki évek óta készíti, kutatja és népszerűsíti a táblás játékokat.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Szombat reggel – Kossuth Rádió – december 12., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Gungl László

Vissza a műsor oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább