Az biztos, hogy ez nagy kihívás lesz a rabbiknak és a világi vezetésnek is

Heisler András, a Mazsihisz elnöke beszélt a koronavírus-járvány elleni védekezésről, a hanukáról, a szervezet munkájáról.

Az elnök elmondta, a Mazsihisz a koronavírus-járvány alatt minden tőle telhetőt megtesz az emberek érdekében. A konkrétumokat illetően azt emelte ki, hogy a szervezet az elmúlt hetekben vállalta át a Holokauszt túlélők ellátásának a teljes felelősségét a MAZS-on keresztül. Ezen túlmenően a Holokauszt túlélők második generációjának a megsegítésének a programja lassan végéhez ér, ebben elsősorban szolgáltatásokat nyújtanak az igénylőknek, Heisler András hozzátette, a tervek szerint ez a program a jövőben is folytatódni fog. Van még egy támogatási program a Kéz a kézben néven, amit a JOINT támogatásával valósítottak meg, ebben eddig közel 60 millió forintot osztottak ki azoknak a zsidó családoknak, rászorulóknak, akik a járvány alatt szenvedtek valamilyen károsodást. Ez a program folyamatosan működik.
A Mazsihisz a közelgő hanukát is szeretné megünnepelni a hívekkel, ezért a szervezet honlapján tettek közzé egy online hanukai felhívást, amiben számos programot kínálnak. Minden egyes nap más és más városban gyújtanak gyertyát az ünnep nyolc napján, a helyi hitközségi elnök és polgármester szereplésével.
Arra a kérdésre, hogy a járvány után hogyan térnek vissza az emberek a zsinagógákba, a szervezet elnöke elmondta, biztosan nagyon nehéz lesz, ezt a járvány két hulláma közti időszak is bizonyította. Az biztos, hogy ez nagy kihívás lesz a rabbiknak és a világi vezetésnek is – tette hozzá.

Az interjú a 2020. december 11-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább