Kopp-Skrabski díj 2020 - Dr. Száray Eszter és a Csatos házaspár

A Vendég a háznál december 10-i adás tartalmából.
 

A Három Királyfi Három Királylány mozgalom évről évre díjazza a családokkal foglalkozó szakembereket és civileket. A Kopp-Skrabski díj idei jelölt listája is parádésra sikeredett. A következő hetekben bemutatunk néhány jelöltet. Dr. Száray Eszter az édesanyja példáját követve lett gyermekorvos. Nemcsak a betegséget gyógyítja, hanem lelki támaszt is nyújt a családoknak és kis pácienseinek. Ha szükséges először a kertben vizsgálja meg a félősebb gyerekeket, és azután tudja becsalogatni őket a rendelőbe. Ezzel a megalapozott bizalommal aztán már könnyen utat talál a titkaikhoz is, ami szintén segíti a gyógyulást. A Csatos házaspár Erika és János sikere a harmincnyolc éve működő szeretetteli kapcsolaton alapul. Pénzügyi tanácsadó vállalkozásukkal elsősorban a nőket erősítik, például a Nőnek lenni jó! konferencia megszervezésével. Azt vallják, hogy a lehetőséggel felelősség is együtt jár. Így minden kezdeményezésüket igyekeznek a közösségeik támogatására is fordítani. Három gyermeket neveltek fel, két unokájuk van.

Hallgassa meg!

Vendég a háznál – Kossuth – december 10., csütörtök, 11:32

Szerkesztő: Szendrei Edit

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább