Hajnal-táj: Székesfehérvári ezüstfenyő lett az ország karácsonyfája

A november 24-i adás tartalmából.
 

Egy fonyódi kutya felindulásból elkövetett bűncselekménynek volt elszenvedője, miután gazdája udvarán olyat tett, amit nem szabadott volna. A büntetése kegyetlen volt, a Fonyódi Járási Ügyészség októberben gyorsított eljárásban állította bíróság elé a kutya 60 éves gazdáját…

Hallgassa meg!

Legendák élnek arról, hogy Egerből a föld alatti járatokon el lehet jutni akár a szomszédos Maklárig is. Azonban néha ez jókora meglepetést is tud okozni. Évekkel ezelőtt egy elfeledett pince omlása miatt le kellett zárni az egyik vár környéki utca egy szakaszát, most viszont a kórház környékén egy éve tátongó útbeszakadást kezdték el kijavítani…

Hallgassa meg!

Mostanában egyre több olyan eset történt, amelyekben motorosok hajtottak át természetvédelmi területeken illegálisan, vagy közúton, jóval a megengedett sebességhatár felett. Ennek kapcsán már több nemzeti park és természetvédelmi körzet igazoltatott, vagy vezetett be szigorúbb intézkedéseket, ám kérdés, hogy hová vezet ez a hajtóvadászat. A cross motorosok számára például a megoldás egy térkép lehet, amelyen látják, hogy mely terület nyitott előttük, és mely magán-vagy természetvédelmi terület…

Hallgassa meg!

Kiültetett családi karácsonyfából lett az ország karácsonyfája! Az 1979-ben ültetett ezüstfenyőt tegnap reggel vágták ki Székesfehérváron. A termetes fenyő egy kamion platóján utazott fel Budapestre a Parlament elé. Sokan jöttek megnézni a reggeli kivágást…

Hallgassa meg!

Idén jóval kevesebb méz termett Magyarországon, mint szokott. Ez nemcsak az árat befolyásolja, hanem a kínálatot is. Karácsonyra még lehet hazai mézet venni, de valóban kevés van…

Hallgassa meg!

Az őstermelői szabályozás mostani keretrendszere valamikor a ’90-es években alakult ki, míg a családi gazdaságoké a 2000-es évek elején született. Így megérett az idő a változtatásra. Kedvező adózási feltételeket, csökkenő adminisztrációs terheket és a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet biztosít az őstermelők számára az országgyűlés által a napokban elfogadott családi gazdaságokról szóló jogszabály. A gazdák egyébként szívesen választják az őstermelői igazolvánnyal történő gazdálkodást…

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – november 24., kedd, 5:00

Szerkesztő: Füredy Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább