Hajnal-táj: Digitalizáció és robotika a mezőgazdaságban

A november 17-i adás tartalmából.
 

Hangtár.

Állatvédős sorozat: Tiszafüredi kutyagyűjtő.

Állatorvos válaszol – Vakaródzik a puli.

Kőszegen mintegy 10 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a közeljövőben kormányzati támogatásból. Hét egyházi épület rekonstrukciója mellett, új temető épülhet, és megújulhat a híres Bálház is.

Csaknem hatmilliárd forintos kiegészítő támogatást biztosít a kormányzat a Pécsi Tudományegyetem fejlesztéseire, a Modern városok program részeként.

Őszibarack fák ültetése a kiskertben, a klímaváltozás miatt célszerű most már inkább tavasszal elültetni a csemetefákat.

Soha nem látott technológiai fejlődés megy végbe a mezőgazdaságban. Minden a digitali­záció és a roboti­záció irányába mozdult el. A Szent István Egyetem Kaposvári Campusán például egy automatizált istálló épül, ahol a tehenek majd vízágyas matracokon pihenhetnek majd.

Drága, magas a költségigénye és nem biztos, hogy megtérül. Gyakran találkozni ezekkel a tévhitekkel a precíziós gazdálkodással kapcsolatban. A statisztikai adatok alapján például napraforgónál az eddigi bevétel másfélszeresét lehet elérni az új technológiával, ami ráadásul környezetkímélőbb is.

A lucerna a jövő fehérje forrása, kiválthatja a szóját. Sőt belőle kinyert alapanyag a vegán hamburgerben is felhasználható. Egyetemi kutatás Debrecenben-

Lopják az értékes vágott dohányt Szabolcsban, ezen van a legnagyobb haszon a feketepiacon.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – november 17., kedd, 5:00

Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább