×

Kabarématiné: Hétvégén többek között egy bútorbolt forgatagába kalauzoljuk Önöket

A november 7-8-i adás tartalmából.
 

Hány éves a kisfiad? 34 . Igen, mert ő még a gyerek, ő a gyerek, a szemünk fénye felnőtt korban is, hiába szakállasok, megnősültek, van két három gyerek, nem számít. Az a jó, hogy még mindig szeretik velünk tölteni az idejüket, élvezik a társaságunkat, és kíváncsiak a véleményünkre. Ugye, anya csak egy van. Majláth Mikes László jelenetében az áldott jó gyerek Kern András. A szombati kabarématinéban arról is hallhatnak, hogy fejjel lefelé állított ház áll a Németországban található getorffi állatkertben. Ebből könnyen kitalálható, hogy Varga Ferenc József jelenetét nem a túlzó fantázia szülte, hanem akár valóság is lehetne. A két kőműves mester, a szakma zsonglőrei : Aradi Tibor – Vida Péter. Kovács András Péter jelenetében egy autóelvonóba invitál bennünket, ahol a pszichiáter Besenczi Árpád , a páciensek: Murányi Tünde és Varga Ferenc József.

Hallgassa meg!

A vasárnapi műsorban azon elmélkedünk, hogy az újfajta design időnkét azonban gondolkodóba ejtheti a vásárlót. Egy bútorbolt forgatagában : Aradi Tibort és Varga Ferenc Józsefet találjuk. A celeb vagyok, tudjál róla című jelenetből az is kiderül, hogy az ismertség alapja nem feltétlenül az illető tudása, képessége, hanem a média által róla mesterségesen kialakított kép. Bepillanthatnak a dohányosok titkos életébe és kiderül az is, hogy nem csak tárgyakat, de szolgáltatásokat is kínálhat egy automata. Az esküvő automata előtt a menyasszony Hernádi Judit, a vőlegény Elek Ferenc, a gép hangja Vida Péter.

Hallgassa meg!

Kabarématiné – Kossuth – november 7-8., szombat-vasárnap, 9:07

Várja Önöket a házigazda: Zsoldos László!

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább