A nap kérdése: Higgadt elnök, zavart elemzők

Az október 27-i adás tartalmából.
 

Higgadt elnök, zavart elemzők. Donald Trump szerepelt jobban az utolsó elnökjelölti vitában – derül ki a felmérésekből. A választási kutatások eredményei Amerikában többnyire a megrendelők szimpátiáit tükrözik, ezt jelzi az is, hogy míg Trump a Fox News mérése szerint elsöprő győzelmet aratott, addig a CNN Bident hozta ki győztesnek. Arra viszont eddig nemigen volt példa, hogy ez utóbbira a CNN egyik elemzője élő adásban úgy ragált, hogy „Ti teljesen más vitát néztetek, mint én”. A kampány médiatálalására egyébként végi jellemző volt a kettős mérce és az elfogultság, a televíziós viták vezetői esetenként nem csak Biden mellett, de helyette is érveltek, a közösségi médiaóriások, a Facebook és a Twitter pedig nyíltan cenzúrázta a Bidennek kínos közléseket. Hogy fordul rá ezek után Trump és Biden a kampány utolsó hajrájára? Kikre szavazhattak azok, akik már leadták voksukat? Behozható-e a demokrata médiafölény, és mennyire alkotmányos, ha a sajtó maga is kampányol a jelölt mellett, sőt helyett? Műsorunkban szólunk arról is, hogy ma szavaz a szenátus Donald Trump alkotmánybíró jelöltjéről, Amy Coney Barrettről, akivel jelentősen erősödnének a konzervatív – republikánus pozíciók az amerikai Legfelsőbb Bíróságban, aminek óriási jelentősége lehet az olyan kérdésekben, mint például az abortusz szabályozása.

Vendégek:
Rada Péter a Nemzeti Közszolgálai Egyetem docense
Csizmai Gábor a Nemzeti Közszolgálai Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének vezetője

Hallgassa meg!

A nap kérdése – Kossuth Rádió –  október 27., kedd, 18:30

Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább