Heisler András beszámolt arról, hogy a szukoti ünnep beköszönte előtt tartott egy megbeszélést a Mazsihisz világi vezetése a neológ rabbikkal. itt egy nagyon konstruktív és jó beszélgetés zajlott, aminek a végén egyfajta békenyilatkozatot tettek a felek, valamint abban is megállapodtak, hogy az őszi nagyünnepek után újra leülnek tárgyalni. Mint hozzátette, érzései szerint jó irányban haladnak.
Arra a kérdésre, hogy az új zsinagógai esztendőben eljön-e az a helyzet, amikor is nem csak a neológián belül, hanem az összes zsidó felekezet között is létrejön egyféle béke, a Mazsihisz elnöke úgy felelt, egy nagyon nehéz év előtt állnak. Benne a járvánnyal, annak mindenféle, így gazdasági hatásaival, a nem kevés külpolitikai problémával, de mindezek mellett abban bízik, hogy a lehető legtöbbet sikerül kihozni 5781-ből. Már csak azért is, mert elengedhetetlenül fontos, hogy párbeszéd jöjjön létre azokon a területeken, ahol jelenleg a konfliktus uralkodik.
Heisler András beszélt a frissen felújított Rumbach utcai zsinagógáról, ami nem csak egy liturgiai tér lesz, hanem látható lesz benne egy állandó kiállítás is, ami az együttélésről szól. Mint hozzátette, ez egy nagyon fontos lépés, amit már akkor megkötöttek, amikor aláírták a támogatási szerződést a kormánnyal, amelyik egy nagyon jelentős összeggel, 3.2 milliárd forinttal járult hozzá a felújításhoz. Ez a szerződés tartalmazta azt is, hogy az épület kell otthont adjon a zsidó- nem zsidó együttélést bemutató tárlatnak, amit a tervek szerint az egész házzal együtt december végén adnak át a nagyközönségnek. A Mazsihisz elnöke kiemelte, egy ünnepélyes megnyitót terveznek, ahol nagy örömmel várnák a miniszterelnököt is.
Az elnök a Kozma utcai temetővel kapcsolatos problémákra elmondta, ez egy hatalmas terület, aminek a folyamatos karbantartása jelentős erőfeszítéseket igényel, a temető első része jó állapotban van, a hátsó részek rendbetételére még nem jutott ereje a fenntartónak, a BZSH-nak. Van a temető hátsó részében egy parcella, amit a Magyar Honvédség támogatásával, segítségével újítottak meg, itt nyugszanak az I. világháború zsidó hősi halottai, illetve itt állítottak sokuknak emléket.
A Mazsihisz további felújításaival kapcsolatos kérdésre Heisler András úgy felelt, a szervezetnek vannak tervei és álmai együtt. A tervek közé sorolható az zsidó Szeretetkórház, ahol a munkálatok – szintén a kormány támogatásával – folyamatban vannak. Az elképzelések szerint itt egy 21. századi geriátriai központot hoznak létre a felújítások után. Ennek eléréséhez nem csak az épületet kell rendbehozni, de szükséges még egy orvosszakmai fejlesztés is. A tervek szerint mindezeket a következő év végén fejezik be, azaz ez a szervezet legjelentősebb felújítási beruházása.
Ami az álmokat illeti, Heisler András megjegyezte, van két nagy vidéki zsinagóga, amelyeknek a felújítása már elkezdődött, egyikük Szegeden, ahol az épület kívülről már a régi pompájában ragyog, a belső munkálatok tartoznak az álom kategóriájába, bár az is igaz, a Mazsihisz kapott jelzéseket a kormánytól, hogy nem felejtették el az egészet. A másik, a miskolci, az utolsó nagy, működő, vidéki ortodox zsinagóga, aminek még a külső és a belső felújítása nem kezdődött meg.
Van egy harmadik álmuk is, ez pedig az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, ennek kapcsán azt mondta el Heisler András, hogy a kormány a történelmi egyházak egyetemének a megújulását támogatta, most abban bíznak, hogy az ORZSE rekonstrukciója is elindulhat valamikor. Nagyon fontos lenne, hiszen az egyetem vezetése, tanári kara is megújult, mindezt egy olyan épületben, ami szinte alkalmatlan a modern oktatásra.
Az interjú a 2020. október 9-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.