Egy olyan jövőképben gondolkodnak, ami kiemelheti a Szeretetkórházat a magyar kórházi rendszerből

Valastyán László, a Mazsihisz Szeretetkórházának műszaki vezetője beszélt a kórházban zajló munkákról, az intézmény terveiről.

Hallgassa meg!

Az őszi nagyünnepek alatt is zajlott az élet a Szeretetkórházában, igaz az is, hogy a Mazsihisz Krízismenedzsmentje nem engedélyezte itt sem az ünnep zárt térben való megtartását, de úgy döntöttek a sófárfújás nem maradhat el a betegeknek. Ezért megkérte a műszaki vezető Verő Tamás főrabbit, aki eljött és az éppen zajló építkezés legmagasabb pontjára felmásztak, ott lett megfújva a sófár.

A Szeretetkórház felújításához a magyar kormány járult hozzá, igaz ugyanakkor az is, hogy a költségvetés elkészülte óta jelentősen megemelkedtek az alapanyagok és minden egyebek árai. Ezért az intézmény vezetése úgy határozott, amibe már eddig belekezdtek, azt befejezik, arra van fedezet. Ám a négy évvel ezelőtti költségvetés kevés lesz, pluszforrást igényeltek a kormánytól, a választ pedig várják.

A Szeretetkórházat egy négytagú vezetés irányítja, az orvos-igazgatóval, a pénzügyi igazgatóval, az ápolási igazgatóval, valamint a műszaki igazgatóval. Valastyán László elmondta, szerencsére a döntéseik 98 százaléka teljesen egységes véleményen alapszik. Most készítettek el egy több évtizedre előremutató koncepciót, egy olyan jövőképet, ami kiemelheti a Szeretetkórházat a magyar kórházi rendszerből, mindezt persze a többi egyházi kórházzal szoros együttműködésben. A műszaki vezető hozzátette, ennél bővebbet még nem kíván elárulni, amennyiben minden érintett, a Mazsihisz, a kormányzat is lép, akkor ismertetik a terveket. Azt is megjegyezte, ha már vannak a kórháznak eredményei, előrelépés lesz a felújításban, akkor gondolkodnak azon, hogy létrehozzanak egy adományozói vonalat.

Az intézményben jelenleg dolgoznak 65 név feletti orvosok is, ez így van addig, amíg a kormányzat másként nem rendelkezik.
A műszaki vezető beszélt arról, hogy a Szeretetkórház ambuláns rendelése is működik, igaz, most csak és kizárólag bejelentkezés és egy szigorított protokoll alapján.

Valastyán László beszélt a tervekről, ezek szerint az új épület, az új ambulancia átadására jövő év ros hasanakor kerül sor, remélhetőleg a kormány nem állítja le országosan az építkezéseket.

Az interjú a 2020. szeptember 25-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább