Heisler András a koronavírus-járvány hatásairól beszélt. Mint megjegyezte, a járvány első hullámát Magyarország megnyerte, az emberek rendkívül fegyelmezetten viselkedtek, így a hazai zsidóság is. A Mazsihisz is nagyon kemény intézkedéseket volt kénytelen meghozni, sokszor megelőzve az állami döntéseket is. Ennek segítségével sikerült elérni, hogy nem volt fertőzött egyetlen intézményükben sem. Ám a második hullám egy teljesen más környezetbe érkezett, arról nem beszélve – tette hozzá, nem lehet még egyszer ugyanúgy megállítani az országot, mint az első esetében, ez azt is jelenti, a neológia intézményeiben sem lehet ugyanúgy megállítani a dolgokat. Most mindenkinek meg kell tanulni együtt élni a vírussal, mellette meg kell tenni az egészségbiztonsági lépéseket, amelyek drasztikusan csökkentik a kockázatokat. Ennek fényében hozta meg döntéseit a Mazsihisz Krízismenedzsmentje, ami már évek óta működik, ebben a testületben orvosok, pszichológusok, biztonsági szakemberek tevékenykednek. Hetente, ha kell, akkor sűrűbben üléseznek, legutóbb úgy határoztak, a nagyünnepeken zárva lesznek a zsinagógák, hozzátéve, a jeruzsálemi Nagyzsinagóga is zárva tart.
Az interjú a 2020. szeptember 11-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.