Akit beszippantott a zsidóság

Kenesei Marcell, a Bálint Ház frissen kinevezett vezetője beszélt életéről, arról, hogy miként került a zsidó közéletbe.

Az igazgató elmondta, a zsidóság egyszerre csak beszippantotta, amikor a Lauderbe kezdett el járni 13 évesen, akkor még azt sem tudta, hogy zsidó. Az iskolában szerzett tapasztalatok, az ottani hangulat vitte a zsidó közösség felé, elkezdett járni Szarvasra, a nyári táborba, dolgozott a Bálint Házban, önkénteskedett a haver Alapítványnál. Politológusként végzett az egyetemen, de a diploma megszerzése után már tudta, inkább a zsidó közösségben szeretne dolgozni, először az Izraeli Kulturális Intézetben, majd a Centropa Alapítványnál dolgozott.

Tavaly kereste meg Fritz Zsuzsa, hogy szeretné átadni a ház vezetését, s szeretné, ha ő lenne az, aki tovább viszi a Bálint Házat. Mint megjegyezte, nagyon meglepődött a kérésen, de végül igent mondott.

Az interjú a 2020. szeptember 11-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Hallgassa meg!

 

Videó ajánló

Olvasson tovább