Ütköző: Migránsbűnözés

A szeptember 8-i adás tartalmából.
 

Az Ütközőben szó lesz a migránsbűnözésről, és ennek kapcsán a birminghami késelésről. Nem csak az ügy kezelése, de már maga a város is érdekes. Rendőrség pedig így nyilatkozott: „nem lenne helyénvaló találgatásokba bocsátkozni” a felvételeken azonban látható a birminghami késelés elkövetője…..
-Birminghamet nagyjából 190 ország bevándorlói lakják már. A következménye pedig: a brit lakosok nemsokára kisebbségbe szorulhatnak a városban. Közel 50 ezren a városban élő migránsok közül még angolul sem beszélnek. A 18 éven aluliaknak 60 százaléka vallotta magát „nem fehér bőrűnek”. A muszlim lakosság aránya 21,8 százalék, a szikh 3 százalék, míg a hindu 2,1 százalék. A keresztények aránya már csak 46,1 százalék. Svéd migránsbandákról is beszélünk, amelyek nagy részét már gyerekek alkotják.
Értékeljük azt is, hogy a2013 óta Németországba érkezett menedékkérőknek csak a fele dolgozik. Ez áll abban a tanulmányban, amelyet a Deutsche Welle közölt.

Vendégek:
Nógrádi György egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő
Georg Spöttle Nézőpont Intézet elemzője

Hallgassa meg!

Ütköző – Kossuth, szeptember 8., kedd, 13:04

Szerkesztő: Gazdagh Bernadett

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább