“Tebenned bíztunk eleitől fogva…”: Átadták a felújított Biztos Kezdet Gyerekházat Bódvaszilason

A szeptember 2-i adás tartalmából.
 

Szeptembertől csaknem 58 ezren járnak valamilyen református köznevelési intézménybe hazánkban. Az új tanév tegnap normál rendben elindult, ugyanakkor járványügyi előírásokat vezettek be az iskolákban. Kötelező például a távolságtartás és a fertőtlenítés. A legfontosabb tudnivalókról Papp Kornélt, a Zsinati Oktatási Iroda vezetőjét kérdeztük.

Vannak, akik március óta nem találkoztak osztálytársaikkal, hiszen digitális munkarendben zajlott az oktatás. Toboz Csilla, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolapszichológusa szerint ezért a diákok kifejezetten várták az új tanévet. A járványügyi protokoll miatt azonban lesznek változások, amikhez hozzá kell szokniuk.

Átadták a felújított Biztos Kezdet Gyerekházat Bódvaszilason. Az intézmény két évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, hogy támogassa a hátrányos helyzetű családokat és segítse a felelős szülővé válást a településen. A gyerekház tetőterében egy turisztikai szálláshelyet alakítottak ki, ahová az ország minden pontjáról várják a látogatókat.

„Történt pedig, hogy meghalt a koldus Lázár, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.” Olvasható Lukács evangéliumában. Joó Sándor egykori pasaréti lelkipásztor igei gondolatai.

Műsorunk telefonszáma: 0630-789-00-66.
E-mail címünk: radio@reformatus.hu

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – szeptember 2., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Zsuzsa

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább