Napközben: Az elmúlt tíz évben 25 százalékra nőtt a rövidlátók aránya Magyarországon

Az augusztus 31-i adás tartalmából.
 

– 2020 olyan kihívásokat hozott, amelyekre kevesen számítottak. Számos vállalat működése került veszélybe. Kevesebb szó esik viszont azokról az ágazatokról és vállalati szereplőkről, akik közvetetten tudtak előnyt kovácsolni a pandémia által megváltozott körülményekből. A kkv szektort vesszük górcső alá és megnézzük, milyen kihívásokkal küzdöttek meg, kik maradtak talpon és milyen segítséget kapnak/kaphatnak a piaci szereplők a rugalmas átalakulásban.

– Leginkább készpénzre, elektronikai kütyükre, illetve szezonálisan akár a disznóvágás végtermékeire is utaznak a betörők Magyarországon. Mik jelenleg a betörési trendek? Miként lehet megvédeni az otthonainkat a bűnözők ellen? Egy okos otthon milyen biztonsági megoldásokat kínálhat? Hogyan igazodik a biztosítási piac az új trendekhez?

– Az elmúlt tíz évben 20 százalékról 25 százalékra nőtt a rövidlátók aránya Magyarországon. A korábbiaknál több fiatalnak kell szemüveg, mert elfárad a szemük a túlzásba vitt képernyőnézésbe, ráadásul az okostelefonokat és a táblagépeket túl közel tartják. Emellett a kis felületre történő koncentrálás és a természetes fény hiánya is hozzájárul a rövidlátás kialakulásához. Az iskolakezdéskor sok kisgyerekről derül ki, hogy szemüveget kell viselnie.

– Lezárult a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán.

– Mintegy tízezer gyermek iskolakezdését szeretné segíteni a Katolikus Karitász. A segélyszervezet önkéntesei folyamatosan állítják össze a csomagokat, iskolatáskákat, tanszereket és vásárlási utalványokat. A helyi Karitász szervezetek önkéntesei országszerte több mint 800 településen látogatják meg a rászoruló családokat és tanszerek mellett élelmiszercsomaggal, ruhával is segítik őket, enyhítve ezzel az iskolakezdés terheit. Családokat segítő munkájukat a tanév első hónapjaiban is folytatni szeretnék . A segélyprogramhoz szeptember 15-éig várják a csatlakozókat.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Napközben – Kossuth – augusztus 31, hétfő, 9:07

Szerkesztő: Gécsek-Tóth Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább