6.33 Tanévnyitó iskolaegészségügyi konferenciát tart a védőnők egyesülete – Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke
6.41 A WHO szerint a vérplazma kezelés továbbra is kísérleti terápiának számít + Több esetben is bizonyították, hogy újra lehet fertőződni a koronavírussal – Lacza Zsombor, Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője
6.49 Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra + 10 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma júliusban – Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke
7.17 Támogatási program a fával borított területek növelésére – Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára
7.23 A „válaszd a hazait!” kampány indulása – Nagy István, agrárminiszter
7.34 Kétmilliárd forint keretösszeggel indul a Startup Factory, a magyar startup ökoszisztéma fejlesztését támogató pályázat – Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke
7.39 Hillary Clinton: a választás éjszakáján Bidennek „semmiképpen nem szabad elismernie” a vereséget + Véget ért a republikánus konvenció, Trump elfogadta a republikánus párt elnökjelöltségét + Eltűnik a „néger” szó Agatha Christie Tíz kicsi négerének új francia fordításából – Halkó Petra, a Századvég vezető elemzője
7.46 Kiürítik a lampedusai migránstábort, a helyszínről követi az eseményeket – Sárközy Júlia, az MTVA római tudósítója
7.50 Kiürítik a lampedusai migránstábort + Le kell zárni a határokat a vírus behurcolásának elkerüléséhez – Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő
8.22 Tanévkezdés az egyetemeken + több gólyatáborban is találtak koronavírus fertőzötteket – Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke
8.33 Átadták a Bonis Bona díjakat, mi ennek a lényege, hogyan ismerik el a tehetséggondozók munkáját? – Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ igazgatója
8.43 Aláírta Rákay Philip petícióját, ő már a saját bőrén tapasztalta meg milyen az, amikor egy új vezetés ellehetetleníti – Bán Teodóra, a Margitszigeti Szabadtéri Színház igazgatója
8.50 Új műsorsáv indul esténként az M5-ön – Bán János, az M5 csatornaigazgatója
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – augusztus 28., péntek, 6:00
Műsorvezető: Nagy Katalin
Szerkesztő: Törőcsik Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.