Hajnal-táj: Augusztus második felében útra kelnek a gólyák

Az augusztus 28-i adás tartalmából.
 

Csillagvizsgáló Balatonfűzfőn
A Balatonfűzfőn álló csillagvizsgáló 1967-ben épült, akkor Nitrokémia Csillagvizsgáló néven, és egészen a rendszerváltás idejéig működött, ekkor azonban erőforrás hiányában bezárták. 2012-ben nyitotta meg újra kapuit a felújított Balaton Csillagvizsgáló, amely azóta is várja az égboltot fürkészőket.

Gólyavonulás
Augusztus második felében útra kelnek a gólyák, szeptemberben pedig fecskék. A madarak vonulásáról beszélgetett Balogh Istvánnal, a temerini Falkó Természetkedvelők Egyesületének elnökével Ternovácz István.

Hajnali csali Tiszakécske
A helyiek csak 2-es tóként, vagy csak kettesként emlegetik Tiszakécske festői szépségű holtágát, melyet szívesen használnak a piknikezők és a horgászok egyaránt, ahol mindenki békés együttélésben horgászik.

Fokgazdálkodás
A fokgazdálkodás lényege, hogy árvíz idején a folyó vize feltölti a korábbi folyómedreket, mélyedéseket, így csökkentve a folyó vízszintjét és pusztítását, ívóhelyet biztosít a halaknak, halászati lehetőséget az itt élőknek és öntözővizet a szárazabb időszakra. Az ár levonulása után a víz az ártérben tartható, de akár vissza is vezethető a folyóba és a területen állatokat legeltettek illetve a magasabb területeken gyümölcstermesztéssel foglalkoztak az ott élők. Ezt a régi világot állította vissza a saját biogazdaságában Rózsa Péter gazdálkodó. Vele készült Zsoldos Barnabás felvétele.

Szombathelyi piac
Új piac nyílik Szombathely északi városrészében. A Herényi Heti Piac pénteken délutánonként várja a vásárlókat helyi termékekkel, zöldséggel, gyümölccsel, lángossal vagy éppen kézműves termékekkel. De emellett minden piaci napra szerveznek kulturális és gasztronómiai programokat is.

Balaton
Bár vannak éttermek, melyek augusztus 20-a után már bezártak a Balatonnál, a legtöbb nagyobb strandon még mindig szép számmal vannak vendégek, így a turisztikai szakemberek jó utószezonra számítanak. A legnagyobb probléma a járványügyi szabályok betartatásával volt a szezonban, az azonban tény, hogy a magyarok nagy része a Balatonnál nyaralt.

Fülbemászó bogár
A közönséges fülbemászó közismert és elterjedt európai rovarfaj, amely nevével ellentétben nem költözik más állatok hallójáratába, a dobhártya átfúrása pedig szintén csak tévhit. Jó tudni, hogy pusztítja a mezőgazdasági kártevőket, bár elszaporodva komoly károkat okozhat a gyümölcsök megrágásával. Zsigó György szakértő beszél Bozsik József felvételén.

Pilisi fokhagyma
Újjáélesztették a hagyományokat Zaránkon. Az Urbán Bio családi gazdaság 2004-ben alakult Heves megye déli részén.. Ökológiai gazdálkodásra 2015-ben tértek át, amikor is a nagyszülők által képviselt, azóta feledésbe merült, a termőtájra jellemző kertészeti hagyományokat élesztették újjá. Kertészetük fő árunövénye a bio fokhagyma, amit Svájcban értékesítenek.

Tökfeldolgozó
A vasmegyeri Bodzás Ferenc és családja már több, mint két évtizede foglalkozik zöldségtermesztéssel. Aztán 2010-ben a feldolgozásba is belevágtak. A termelésből visszaforgatott pénzből a közeli Nyírbogdányban megvettek egy lerobbant telephelyet. Ott alakították ki az egyedileg gépesített kis tökfeldolgozó üzemet. Ezzel mára már Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településéről 38 családtól vásárolják fel a főző és a sütőtököt, így megvan a termelés biztonsága. Emellett a kis üzemben több embernek is munkát adnak. Bodó Viktorral kezdte a beszélgetést Korpás Éva.

Búza összeöntés
Sarudon öntötték össze a heves megyei gazdák búzaadományát, az eddigi összesítések szerint 30 tonnát. A megőrölt lisztet a Katolikus Karitasz osztja majd szét a rászorulóknak. A határon túli magyar gyerekek javára pénzt is gyűjtöttek; Augusztus 20-án pedig nem volt olyan templom a megyében, ahol ne a gazdák összefogásából sült kenyeret szentelték volna föl..

Agráregyetem
Kezdődik a tanév az összevont agráregyetemen. Mennyire felel meg ez a jövő kihívásainak? Valóban képzést ad és egyre több fiatal választja az agráriumot mint megélhetési formát?

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – augusztus 28., péntek, 5:00

Szerkesztő: Horváth Katalin
Műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább