×

Kabarématiné: Repülés

Az augusztus 29-30-i adás tartalmából.
 

Mi történne akkor, ha beleesnénk egy fekete lyukba?A legtöbben azt gondolnák, hogy azonnal megsemmisülnénk, elemi részecskéinkre esnénk szét. Azonban , ha saját nézőpontunkból szemlélnénk az eseményeket, semmi sem történne, nem tapasztalnánk sem megnyúlást, sem forró sugárzást. Állítólag a szabadesésben lennénk úgy, hogy nem éreznénk a gravitációt. Ezt az állapotot nevezte Einstein az ember legboldogabb gondolatának. Belátom, nagyon nehéz megérteni az előbb leírtakat akkor, amikor a leghétköznapibb lyukakkal is folyton problémáink adódnak. Fábry Sándor a lyukak évéről mesél a szombati kabarématinéban. És ha már repülés: Pataki Balázs, Hadházi László és Litkai Gergely a Kényszerfelsszállás című jelenetében a kapitány Hadházi László, az elsőtiszt Lengyel Tamás.

Tudták azt, hogy 1994-ben alapították meg a Rossz Műalkotások Múzeumát? Ide komoly zsűri válogatja be a legalját, hiszen őszintén rossznak kell lennie minden darabnak. Aradi Tibor és Varga Ferenc József vasárnap egy hagyományos múzeumban felejtik mikrofonjukat. Kertész Richard pedig arról mesél majd, hogy számára mit is jelent egy igazán csendes és nyugodt munkahely.

1. rész:

Hallgassa meg!

2. rész:

Hallgassa meg!

Kabarématiné – Kossuth – augusztus 29-30., szombat-vasárnap, 9:07

Várja Önöket a házigazda: Zsoldos László!

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább