Irodalmi Újság: Az Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóirat Felvidéki mellékletének első példánya júliusban jelent meg

Az augusztus 2-i adás tartalmából.
 

-A napokban jelent meg Kontra Ferenc Lepkefogó (és egyéb csapdák) című műve, amiben a novellák emberi csapdahelyzeteket mutatnak be, rábízva az olvasóra a történetek csattanóját.

-Szabó Lőrinc, Nagy László, Sinka István – mind László Gyula író- és költő kortársai, de a lista még bővíthető. Kortársak címmel nyílt kiállítás a Klebelsberg Emlékházban azokról az írókról, költőkről, akikkel László Gyula ismertségben volt. A baráti beszélgetések során készült rajzokon feliratok is olvashatók: „És köztünk ül László Gyula, aki a pohár mögött rajzol, működteti áldott, megörökítő tollát.” írta önarcképéhez a művész.

-Történelmi témájú drámák színpadi előadása és a kortárs magyar színdarabok bemutatása a Gyulai Várszínház célja. Harmadik alkalommal szervezték meg az Erdélyi hét színházi fesztivált. Az előadásokról a színház igazgatója, Elek Tibor beszél.

-Az Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóirat Felvidéki mellékletének első példánya júliusban jelent meg. Tudósítások, esszék, novellák és versek olvashatók a kiadványban, amiben egy-egy szlovákiai-magyar képzőművészt is bemutatnak.

-Műsorunk végén Marosi Ildikó, erdélyi irodalomtörténészre emlékezünk.

Hallgassa meg!

Irodalmi újság – Kossuth – augusztus 2., vasárnap, 18:30

Szerkesztő: Deák Dóra
Műsorvezető: Veres Emese Gyöngyvér

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább