A Mazsihisz és a BZSH újból kénytelen volt két hétre bezárni a zsinagógáit, intézményeit, egyelőre két hétre. Róna Iván szerint ezek a fontos és szükséges lépések most nem befolyásolják a turizmus újbóli lendületbe hozását, hiszen arra majd a pandémia után kerülhet sor, hiszen amíg nincs vakcina, addig számottevő turizmus sem Magyarországon, se másutt nem lesz. Ami például a Zsidó Múzeumot jelenti, ahogy a turisztikai érdeklődésre számot tartó intézményeket, azt látni kell, ezeknek a fenntartása sokba kerül, a turisztikai bevételek elmaradása jelentős károkat okoz, ám az is igaz, komoly számolásokat kell elvégezni, hogy kiderüljön, érdemes-e ezeket az intézményeket kinyitni. Hozzátette, más egyházak által fenntartott intézmények kinyitottak, ám turisták nincsenek, így egy jelentősebb költségvetéssel képesek finanszírozni ezt a jelentős veszteséget, ami keletkezik.
Róna Iván a munkája mellett a zuglói zsinagóga világi elnöke, ebben a minőségében elmondta, már tervezik az ünnepélyes megnyitót szeptember 2-ára, a szakrális megnyitóra pedig rá egy hétre kerül sor. Mint elmondta, nagyon jól tud közösen dolgozni kardos Péter főrabbival, akit egyébként még évtizedekkel korábban, az idegenforgalomból ismert meg, hiszen a főrabbi éveken át dolgozott idegenvezetőként. Róna Iván szerint a mostani kényszerszünet mellett is ki lehet jelenteni, a zsinagóga hívei nagyon vágynak arra, hogy újból a közösségbe járhassanak, főleg úgy, hogy eddig a szabályok betartása miatt kevesebben jöhettek be az imákra.
Visszatérve a turizmusra, a szakember szerint, miután az igény megvan az emberekben, így a vakcina elterjedése után nagyon hamar helyre fog állni ez az iparág. Ha megszűnik a félelem, akkor már nem lesz olyan nagy szükség az óvatosságra, így nagyon hamar beindul a turizmus, először a hazai, majd a nemzetközi.
A mostani helyzetet illetően a szakember elmondta, a belföldi turizmussal akadnak gondjaik, mert hiába adnak fergetegesen nagy kedvezményeket, így sem nagyon kíváncsiak a Mazsihisz turisztikai szolgáltatásaira, a látogatók alig két százaléka magyar. Így a nemzetközi turizmus beindulására várnak, ehhez persze kell a vakcina elterjesztése. Persze az is igaz, addig sok turisztikai vállalkozás megy majd tönkre, de az ágazat újból életre kel.
/
Az interjú a 2020. július 31-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.