Hajnal-táj: Népviseletet

A július 19-i adás tartalmából.
 

– Hajdanában a népviseletet, viselőjének személyiségét, kézügyességét, társadalmi rangját és módját is kifejezte. Ma már nemes hobbi az a tudás, amivel egykor majd mindenki rendelkezett. Egy olyan fiatalemberrel beszélgetünk, aki szab, varr, hímez, és nem restelli beülni az asszonyok közé, hogy megtanulja az ősi motívumokat azoktól, akik még ismerik.

– Augusztus végéig tart a Magyar Nemzeti Lovasszínház előadásokat Mórahalmon, a Homokhátság fővárosában. Demjén Ferenc musicaljétől ismert operetten át táncjátékokig követik egymást a lovak és lovasok produkciói.

– A Semmelweis-díjat az egészségügyben dolgozóknak adományozzák, és általában orvosok, ápolók kapják. A koronavírusos időszak a háttérben dolgozó vegyészekre, kémikusokra is ráirányította figyelmet, mert kiderült, ők is tudnak „gyógyítani”. Mátészalkán a helyi kórházban dr. Bugyáné Dajka Judit vegyész-kémikus részesült Semmelweis-díjban.

– A koronavírus-járvány első hulláma után és az első ijedelem csökkenésével a vallási közösségek nagyobb hányada magára talált. Egy ilyen példát mutatunk be.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – július 19., vasárnap, 5:00

Műsorvezető: Bánsági Éva
Szerkesztő: Bakos Csaba
Hangmérnök: Farkas Dávid

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább