Mi a mostani hetiszakasz, amit a zsinagógákban olvasnak fel?
Mátot-Mászé a mostani hetiszakasz címe, amiben egy nagyon fontos dolog jut kifejezésre, ami a mai világba oly gyakran tűnik el, az adott szó ígérete, a fogadalom szentsége. A bölcseink szerint Ábrahám egész életében drágakövet hordott a nyakában, ha pedig valaki beteg, szenvedő volt, elegendő volt rátekintenie erre a kőre, azonnal meggyógyult. Amikor Ábrahám meghalt, a Mindenható elvette ezt a követ és elhelyezte a világ közepére. Felmerülhet a kérdés, mi volt ez a kő.
Tényleg, mi volt ez a kő?
Erre már a bölcseink adják meg a választ, Ábrahám a szájával hirdette az Örökkévalóban való hitet, amikor pedig meggyőző szavait meghallották, akkor még inkább teljesítették azt a kötelességet, amire a világ teremtve lett. Amikor pedig meghalt, nem volt senki sem, aki példát tudott volna mutatni, ezért helyezte közénk ezt a szimbolikus követ az Örökkévaló, hogy érezzük, mindenki számára elérhető Ábrahám cselekedete, kitartása és útja. Salamon mondja: a nyelv a léleknek a gyógyszere. Azt tudjuk, hogy a bolygónkon a gravitáció törvénye érvényesül és számomra sok olyan törvény van, amit a fizikában és az elektromosságban ismerünk, ez pedig az anyag törvénye. Ugyanakkor az anyagtalan világban is különféle törvények vannak, hatnak, mint az ok és okozat. Az elménk is törvényeken alapul, amikor kimondunk egy szót, egy mondatot, az üzenet végigfut a hálózaton, a nyelvünkön és élményként jut vissza hozzánk vagy éppen annak, akinek mondjuk. Szintén Salamon szerint, a nyelvünk képes meggyógyítani a lélekből feljövő félelmeket. Mivel a szó, a beszéd a lélek egyedüli orgánuma, ezért a kimondott szó igaz, bölcs, vagyis szent kell hogy legyen. Ugyanúgy, mint maga a lélek. Persze a beszéddel vissza is lehet élni és ettől óv meg minket a Tórának ez a része. Rabbi Simon ben Jocháj mondta: Az Örökkévaló mindent nyilvánosan adott és rendelt el Izrael fiai számára. Kivéve ezt a tulajdonságot. Ez magyarázza azt, a beszéd a léleknek adatott, ami a testben van elrejtve. Csak rajtunk múlik, hogy mire használjuk.
Ön a honvédségi megbízatása mellett Győrben is elvállalta a rabbi teendőket.
Valóban így van, nagy örömmel fogadtam el a közösség felkérését. Én már hosszú évek óta járok Győrbe, amikor pedig az életemben egy váltáson mentem keresztül, akkor kaptam a felkérést, amit tényleg nagy örömmel fogadtam el, hogy lássam el ott a rabbi teendőket. Az ottani kis közösséget próbálom tanítani, a Tóra üzenetét átadni, a vidéki zsidóság nagyon vágyik a tanítás után, hogy a zsidóságukat ott is megélhessék.
/
Az interjú a 2020. július 17-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.