“Tebenned bíztunk eleitől fogva…”: Ösztöndíjprogrammal népszerűsíti a tanítói pályát a Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A július 15-i adás tartalmából.
 

Ösztöndíjprogrammal népszerűsíti a tanítói pályát a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. A Kiss Tihamér László Képzési Ösztöndíj Programban egy félév alatt akár 125 ezer forintot is kaphatnak a hallgatók. Aki az idei pótfelvételi eljárásban jelentkezik tanító szakra, térítési díjának több mint 90 százalékát is fedezheti az ösztöndíj. A részletekről Kustár Zoltán rektort kérdeztük.

A Beregszászban élő Kurmai-Ráti Szilvia meseíró és mesemondó kárpátaljai hétköznapokban játszódó meséi nem csak gyermekeket, kamaszokat, de felnőtteket is megszólít. Az írónő mentálhigiénés segítő szakemberként úgy gondolja, mindenkinek szüksége lehet egy mesére, hiszen maga Jézus is példázatokon, keresztül érte el hallgatóit. A korábban angol és történelem tanár édesanya mindennapjait jelenleg 4 gyermeke nevelése tölti ki, mialatt 2 meseregényen is dolgozik és rádiójátékokat készít gyerekeknek. Szerinte a kicsik szívét igazán csak meséken keresztül lehet Istenhez vinni.

A 17-18. században élte fénykorát az úrihímzés. Ezzel a különleges technikával ékesítették például az egyházi ruhákat vagy a református úrasztali terítőket. Az országban még ma is vannak, akik nemcsak gyakorolják, de tanítják is ezt a mesterséget.

Műsorunk telefonszáma: 0630-789-00-66. E-mail címünk: radio@reformatus.hu. Az adásunkat újra meghallgathatják a médiaklikk.hu oldalon.

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – július 15., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Zsuzsa

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább