Szombat reggel: A csokoládé világnapja

A július 11-i adás tartalmából.
 

06.10-06.20
– Megújul hazánk egyik legismertebb román stílusú műemléke, a Jáki templom. Az a XIII. század elején épült templom negyven éve esett át nagyobb rekonstrukción. A mostani három éven át tartó felújítás 2018-ban kezdődött a munkálatok jó ütemben haladnak, az állagmegóvás mellett fontos feladat a régészeti feltárás. Ennek menetét csütörtökön mutatták be a sajtónak.
– Egy júniusban készült most közzétett felmérés szerint a magyarok egyre jobban kedvelik az aktív kikapcsolódást biztosító hazai ökoturisztikai célpontokat és inkább ezeken a helyeken pihennek, nem utaznak külföldre. Bőséges a kínálat a héten újabb kerékpárútakatt adtak át Körmenden egy vízi túra kikötőt, Orfűn pedig a Vízfő turistaházat.
– A hazai turisztikai látványosságokat népszerűsítő kerékpártúra indult. Hét nap alatt több mint háromszáz település érintésével 2020 kilométert tesz meg egy sportoló. Szombaton reggel Szegedről indul tovább.

06.34-07.00
– Önkéntes egyetemisták szabadidejükben tanítanak nyelvet, korrepetálnak vagy játszanak a kórházban lévő gyerekekkel. Az országban már négy ilyen csoport működik Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen. Nyáron sem pihennek, sőt egyre többen vállalják ezt a munkát.
– Sport
– Náray Balázs: szabadidősport
– Pekingben tanulhatnak tovább a legtehetségesebb magyar artistaképzős fiatalok. Táncosok, sportolók, artista képzős növendékek közül választották ki azokat, akik februártól három éven át állami támogatásból Kínában képezhetik tovább magukat. A csapat tizenegy-tizenhárom éves korosztályból állt össze. Utazik velük két tanár is, akik a matekot, a földrajzot és a biológiát fogják tanítani, és a pandémiás helyzetben megtanult online oktatás tapasztalataival az itthoni oktatási rendszerbe is bekapcsolódhatnak.

07.15-07.30
– Szűcs Tamás rovata: nemzetközi hírek

07.32-08.00
– Rendhagyó lesz a mai hagyományos halászléfőzés Baján. 1996-ban, a várossá nyilvánítás 300. évfordulójának tiszteletére szervezték meg a rendezvényt, amely Baja fő attrakciójává vált, azóta minden évben július második szombatján borul füstfelhőbe a város a halászléfőzők jóvoltából. A tízezreket vonzó esemény az ország egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvényévé vált. Idén a koronavírus-helyzet miatt a város kénytelen volt lemondani a jubileumi programot, így nem a városközpontban, hanem városrészenként, 14 helyszínen kisebb csoportokban összegyűlve főznek majd a résztvevők.
– Szombaton van a csokoládé világnapja. A héten nyílt meg az a manufaktúra Szekszárdon ahol megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek készítenek prémium minőségű termékeket.
– Befejeződött a villányi szoborpark egyik ikonikus alkotásának a helyreállítása. Bocz Gyula Spirál című művét az ott dolgozó munkások törték össze. A több mázsás szobrot restaurátorok állították helyre. Miként zajlik a egy hatalmas műalkotás restaurálása?

08.10-08.30
– A koronavírus-járvány miatt megváltozott köztérhasználati szokásokat valamint az új kültéri és belsőépítészeti tervezési követelményeket vizsgálja a COVID 19 kitörésével kapcsolatban ismertté vált kínai Wuhan egyik egyeteme a PTE Műszaki és Informatikai Karával közös program során.
– LEGO elemekből épül meg 2050 Budapestje. Kockamóka néven kezdőnek online nyári táborok a koronavírus által nehéz helyzetbe került gyerekeket képességeinek fejlesztésére. A leglátványosabb program az augusztusi kódoló táborban ígérkezik ahol ötven gyerek megtervezi, hogy hogyan néz majd ki Budapest harminc év múlva, ezt követően pedig LEGO elemekből meg is építik a város egy részét.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Szombat reggel – Kossuth Rádió – július 11., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Gungl László

Vissza a műsor oldalára>>>

Olvasson tovább