Regényes történelem: Győr a XIX. században

A július 10-i adás tartalmából.
 

A reformkori politikus, Kálóczy Lajos élete és Győr a XIX. században.

A zseniális lurkótól – a jeles műgyűjtőig. A reformkori eszmék szószólója volt, aki nemcsak szavakkal, de tettekkel és anyagiakkal is támogatta a változást. Kálóczy Lajos, földbirtokos volt, jogászként végzett, 1848-49-ben országgyűlési képviselőként tevékenykedett, aki az emigráció és az internálás évei után ismét bekapcsolódott a magyar közéletbe emellett pedig a kor egyik jeles műgyűjtőjévé vált.
„Nagy idők, nagy embere – ez volt egyik nekrológjában. Tényleg így volt. 48-as forradalmár volt, de konzervatív forradalmár. Egy szép idézet, amit Pozsonyban mondott el, hogy a szabadság leglényegesebb oldala a rend. Szabadságpárti volt és rendpárti egyúttal.„ – mondta róla Zsumbera Árpád helytörténeti kutató, a minap megjelent Kálóczy Lajos élete című kötet szerzője.
Regényes történelem című műsorunkban Kálóczy Lajos életével és Győr 19. századi történetével ismerkedhetnek meg. Tartsanak velünk.

Hallgassa meg!

Regényes történelem – Kossuth – július 10., péntek, 19:08

Szerkesztő- műsorvezető: Gergácz Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább