Kossuth Rádió

Hajnal-táj: A gyakran hulló csapadék alaposan megnehezíti a meggyszüretet

A július 8-i adás tartalmából.
 

A Bács-Kiskun megyei Hajósi pincefaluban is kinyitottak a termelők. A löszbe vájt közel 300 éves hangulatos pinceházak rengeteg turistát vonzanak évente, ám a járvány idején itt is minden zárva volt. Így a borkészlet jócskán felhalmozódott, pedig sokaknak épp a falusi vendéglátás a szőlőművelés és borkészítés jelenti a megélhetést.

Hallgassa meg!

A Kolon-tó a Duna-Tisza köze egyik legfontosabb vizes élőhelye Bács-Kiskun megyében, több ezer hektár kiterjedésű. Egy mocsárról van szó, nagy része nádas-sásos-tőzeges terület, de az elmúlt években a nemzeti parki szakemberek több helyen átalakították a tó medrét, így nagyobb vízfelületek is kialakultak, amiket jól megfigyelhetünk a madármegfigyelő tornyokból, és a több tanösvényről.

Hallgassa meg!

A levendula hetek és a szedd magad akció már véget ért Tihanyban, de azért érdemes ellátogatni a mediterrán félszigetre, mert még találhatunk virágzó töveket. Több kisebb kert és két nagy levendula ültetvény várja az utazót: az apátsági, amelyet csak 3 éve hoztak létre a bencés atyák, és a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parké, amely viszont már csaknem 100 éves.

Hallgassa meg!

Az elmúlt egy-két hétben gyakran hulló csapadék alaposan megnehezíti a meggyszüretet Zala megyében is. A tavaszi fagy már amúgy is alaposan megritkította a termést, most pedig az esők miatt reped a gyümölcs. Most van a biomeggy betakarítási ideje is. A Biogazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületéhez csatlakozott termelőknél a tavaszi fagy miatt a meggytermés csak harmada a tavalyinak. A szerveződés elnöke szerint azok a biogazdák boldogulnak, akik például feldolgoznak. Nem véletlen, hogy az Egyesület is feldolgozó üzemet szeretne. Az elnök szerint az utóbbi 2 év nem a gyümölcstermesztők éve.

Hallgassa meg!

Több száz milliós támogatást kapnak a magyar lótenyésztők. Megjelent az Agrárminisztérium rendelete, amely a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként a tenyésztési programot végrehajtó lótenyésztők részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szól. Bartók László húsz éven át vezette a parádi Cifra Istállót, évtizedek óta foglalkozik tenyésztéssel és a Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület tenyésztési bizottságának is tagja. Családi gazdaságában őshonos, védett fajtájú 50 lóból álló ménes legel az Eger környéki tanyán.

Hallgassa meg!

Korábban már súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy Tiszavasvári baromfi vágóhíd működését. A településen most ismét súlyos szabálytalanságot észleltek az ellenőrök. Egy bérelt hűtőházban foglaltak le bizonytalan eredetű, fagyasztott baromfi termékeket.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – július 8., szerda, 5:00

Szerkesztő: Papp-Nánási Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább