A nap kérdése: Új haza, ősi gyűlölet

A július 6-i adás tartalmából.
 

Új haza, ősi gyűlölet. Az eltérő kultúrájú bevándorlók a konfliktusaikat is magukkal hozzák nyugatra. Bécs utcáin egy hete török vendégmunkások Allahu Akbár kiáltásokkal rontottak rá a tüntető kurdokra, a napokig tartó csatározásokban tucatnyi rendőr is megsérült, a zavargásokat elítélő Karl Nehammer belügyminisztert és Susanne Raab integrációs minisztert pedig néhány napja már kommandósok védik, mivel életveszélyesen megfenyegették őket a török radikálisok. Kudarc az integráció – állapította meg a Sebastian Kurz miniszterelnök videoüzenetében, de vélhetően az átlag osztrák polgár sem igen tud azzal mit kezdeni, hogy eddig békés hazája olyan konfliktusok helyszínévé vált, amihez semmi köze. Mit lehet kezdeni azzal, hogy már a nyugaton született a bevándorló hátterű fiatalok is keletet tekintik hazájuknak? Mit keres egy elvileg „született bécsi” az iszlám radikálisok, a „Szürke farkasok” vagy épp az YPJ elnevezésű szíriai kurd fegyveres női csoport tagjai között? Az utcai csatákba az „osztrák” Antifa is beszállt, Amerika után Európában is jön az anarchia?

Vendégek:
Horváth József biztonságpolitikai szakértő
Janik Szabolcs a Migrációkutató Intézet vezérigazgató-helyettese

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

A nap kérdése – Kossuth Rádió –  július 6., hétfő, 18:30

Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább