A nap kérdése: Hogyan lettek az Amerikát naggyá tevő politikusokból közellenségek?

A július 2-i adás tartalmából.
 

„Vissza akarta a vitetni a rabszolgákat Afrikába, és földeket vett el az indiánoktól.” A Wisconsin egyetem radikális hallgatói szerint a rabszolgákat felszabadító Lincoln elnök is rasszista volt. A diákok aláírásgyűjtésbe kezdtek, követelve az elnök campus területén felállított szobrának eltávolítását, de egy kemény mag szerint maga az épületegyüttes léte is aggályos, hiszen az olyan földön áll, ami egykor az indiánok földje volt. Lincoln szobra már Washingtonban is céltáblává vált, az elnök mellett térdepelő rabszolga alakja a tüntetők szerint lealacsonyítja a feketéket, az viszont, hogy az emlékművet egykori felszabadított rabszolgák emeltették, úgy tűnik senkit nem érdekel. De hogyan lettek az Amerikát naggyá tevő politikusokból közellenségek? Mi marad az nemzetből, ha sárba döngölik a hőseit? Miért támadják a nagy földrajzi felfedezőket, Kolombuszt, vagy például James Cookot, s miért váltak célponttá az Egyesült Államokat alapító „atyák”, köztük a Függetlenségi Nyilatkozatot szövegező Thomas Jefferson? Eltörölhető-e a múlt, átírható-e a történelem, és számon kérhető-e a sok évszázaddal ezelőtt élt embereken a XXI. század dogmája, a politikai korrektség?

Vendégek:
Magyarics Tamás Amerika szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára
Csutak Zsolt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

A nap kérdése – Kossuth Rádió –  július 2., csütörtök, 18:30

Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább