Kossuth Rádió

Hajnal-táj: Nem volt könnyű dolguk a zenészeknek az elmúlt hónapokban

A június 21-i adás tartalmából.
 

– Nem volt könnyű dolguk a zenészeknek az elmúlt hónapokban. Home office-ban gyakorolni, közönség nélkül játszani nem túl szívderítő. A szombathelyi szimfonikus zenekar félig-meddig még az online térben dolgozik, de már adnak mini koncerteket a város lakótelepein.

– Alsópetény, Alsótold, Berkenye, Drégelypalánk, Nőtincs, Kozárd… Nemcsak az a közös ezekben a nógrádi palóc településekben, hogy mindegyiknek igazán szép fekvése van, valamint a táj és a vendégszeretet vonzza is ide a turistákat, hanem közös az is, hogy ezekben a turista éttermet is talál. Ebbe a sorba kapcsolódik be most Varsány is.

– A korábban tapasztalt rendkívüli aszály, amelyre az éghajlatváltozás miatt a későbbiekben is számítani lehet nemcsak a termőföldeket, legelőket, gyümölcsösöket sújtja, hanem a vadvilágot is. Így a természetvédelem feladatai is megváltoznak.

– Segíts magadon, Isten is megsegít. Ezt Rozsályban, a kis szatmári faluban évek óta igyekeznek alkalmazni, és az eddigi tapasztalatok alapján jól csinálják. Kezdték azzal, hogy a helyi termékeket egymás között értékesítették. Ma már a fővárosig terjeszkednek, és a minőségi áruikkal sikereket érnek el.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – június 21., vasárnap, 5:00

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább