Hajnal-táj: Itt a parlagfű!

A június 19-i adás tartalmából.
 

BORÁSZ-VÁROS SZERZŐDÉS
A Szövetség a Bükki   Borvidékért   Egyesület a borvidék országosan legtöbb elismerést elért fiatal generációját tömöríti egységbe, és ​igyekszik a méltatlanul háttérbe szorult borvidéket újra feltenni a magyar bortérképre. Ennek egyik első lépése, hogy megállapodást kötöttek Miskolc Város önkormányzatával, hogy kölcsönösen segítik a város turisztikai terveinek megvalósítását. (Hajdú Roland egyesületi elnök, Veres Pál polgármester.)

A KILENCES „KULT FOOD”
Vas megyéből származó helyi termékekből főznek egy szombathelyi kis büfében, a Kilencesben. A Pannon helyi Termék égisze alatt működő helyen friss hazai alapanyagból készítik a szendvicseket és krémleveseket, mindehhez pedig helyi kultúrát is adnak: feltörekvő zenészeknek, képzővészeknek adnak bemutatkozási lehetőséget.

ITT A PARLAGFŰ!
Sokan reménykedtek, hogy a rendkívüli szárazság talán visszaveti az óriási károkat okozó gyom, a parlagfű idei aktivitását. Ám ez hiú remény volt. Egyes helyeken már húsz-harminc centiméteres és az esők fel fogják gyorsítani a növekedését. Az igazán hatékony védekezés nincs kitalálva ellene, talán a gyökerestől való eltávolítás segíthet valamelyest, bár a szakember a sokszori kaszálást is célravezetőnek tartja. Ennek azonban az mond ellent, hogy – mint hallani fogják – elég furfangos ez a növény, okul a kaszálásból!

INVAZÍV NÖVÉNYEK
Kutatások bizonyították már, hogy a tájakat átszelő vasútvonalak igen speciális élőhelyek, amelyek egyedi sajátosságaik révén teret adnak az idegenhonos özönnövények terjedésének. Egyedülálló kutatást végzett a Szent István Egyetem fiatal kutatója, Schermann Balázs új adatokkal támasztotta alá, hogy a vasútvonalak közelében jellemző az agresszíven terjedő növényfajok térnyerése.

A BALATON FAGYIJA
13 vendéglátóhely 26 féle fagylaltja versengett a napokban az idei Év Balatoni Fagylaltja címért. Végül is, a zsűri döntése alapján, Levendulás Kajszibarack elnevezésű fagylaltjával a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó nyerte el a címet.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatják!

Hajnal-táj – Kossuth – június 19., péntek, 5:00

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább