Hajnal-táj: Nemcsak a termelőknek okoz problémát a szélsőséges időjárás

A június 18-i adás tartalmából.
 

SEGESVÁR DÍJA
A Világbank nemrégiben közzétette azon romániai városok listáját, amelyek a szervezet szerint 10-es (azaz maximális) osztályzatot érdemelnek. Közülük Segesvár az egyetlen olyan település, amely nem megyeszékhely és – 26 ezer lakosával – kisvárosnak számít. Segesvár alpolgármestere Tóth Tivadar szerint a kiváló minősítés elsősorban a város nevezetességeinek: a középkori várnak, a régi belváros vonzó arculatának, valamint a település tiszta levegőjének köszönhető.

Hallgassa meg!

IDŐJÁRÁS ÉS TERMÉSKILÁTÁSOK
Nemcsak a termelőknek okoz problémát a szélsőséges időjárás, hanem a vásárlóknak is, hiszen ha rossz eredménnyel zárul az aratás – várható, hogy emelkednek pl. a kenyér árak. Már az is jól látható, hogy az áprilisi fagyok szinte megfelezték a hazai baracktermést, ami ugyancsak drágulást hoz magával
Drága a zöldség-gyümölcs a Dél-Alföldön is, a tavalyihoz képest legalább 20-30 százalékkal kell többet fizetni…

Hallgassa meg!

KONYHAKERT PROGRAM
Eger idén is csatlakozott „A legszebb konyhakertek” országos programjához. A kezdeményezés sikerprogrammá nőtte ki magát, 2019-ben 378 település több mint 21 ezer kertművelője vett részt a programban. A program célja, hogy a kertek versenyével a kertművelés hagyományait megőrizzük, a kertművelő embereket, az ő kitartó munkájukat megbecsüljük, és hogy az ő példájuk nyomán egyre többen műveljenek konyhakertet.

Hallgassa meg!

CHILI
Negyvehét (!) féle paprika, köztük pl. halapeno, skorpió és szellemchili – a világ legerősebb paprikái -, amelyek a legkevésbé sem őshonosak hazánkban, épp ezért rendkívül sok törődést igényelnek. Kettinger Krisztián azonban nem sajnálja sem az időt, sem az energiát a gondozásukra. Ő és a felesége kistermelőként forgalmazzák nemcsak a különböző fajtájú paprikákat és az abból készült fűszereket, hanem az általuk megálmodott egyedi szószokat is.

Hallgassa meg!

ZÖLDBORSÓ
A borsótermelőknek és a feldolgozóknak most borsódzik a háta az esőtől! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jó termés ígérkezik, piac is van, a konzervgyárak raktárai üresek, egy a gond: a csapadékos időjárás miatt akadozik a betakarítás.

Hallgassa meg!

MÉHEK A BELVÁROSBAN
Kirajzó, otthont kereső méheknek tettek ki tegnap hat db. kaptárt Székesfehérvár parkjaiba, abban bízva, hogy a védendő rovarok beleköltöznek azokba. Az elmúlt időszakban ugyanis a belvárosban is megjelentek és riadalmat okoztak az amúgy nagyon értékes rovarok, amelyek húsz-harmincezres csoportokban ütnek tanyát egy-egy fa ágán.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – június 18., csütörtök, 5:00

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább