Mindenki annak örült, hogy végre találkozhatott a másikkal

Heisler András, a Mazsihisz elnöke beszélt az újranyitásról, a szervezet gazdasági terveiről.
 

Hallgassa meg!

A koronavírus-járvány lecsendesedésével a magyarországi zsinagógák is újra megnyílnak. ennek kapcsán az elnök azt mondta el, a folyamatos teljes egészében érdemes megvizsgálni. Amikor felbukkant a COVID-19 vírus, akkor ez óriási riadalmat keltett a világban mindenhol, szerencsére Magyarország és Budapest is jól járt el, hiszen mindenki igyekezett bezárkózni. A Mazsihisz is így tett, bezárta az összes intézményét, minden biztonsági intézkedést betartott. Ma már elmondható, a szakemberek véleményére alapozva, hogy a járvány első hullámának a végén van az ország, de maga a járványveszély nem múlt el, ezért nagyon óvatosan, de el lehet kezdeni a nyitást, minden biztonsági és egészségügyi előírást betartva. Ennek jegyében az elmúlt hét péntekén a Mazsihisz vezetésének az engedélyével a budapesti zsinagógákban is lehetett már istentiszteleteket tartani. Heisler András megjegyezte, ő maga pénteken két helyre is ellátogatott, a lágymányosi és a zuglói zsinagógába egyaránt. Persze nem volt könnyű maszkban, a másfél-két méteres távolság betartásával, de mindenki annak örült, hogy végre találkozhatott a másikkal. Hozzátette, a személyes találkozások voltak a legfontosabbak, mert bármennyire is hasznos volt az online tér a karantén alatt, de most ettől el lehetett és el is kellett búcsúzni, hiszen az imák helye nem a képernyő előtt van, hanem a zsinagógákban. Az is igaz, hogy ezen három hónap alatt a neológ rabbitestület zöme nagyszerűen teljesített, voltak közös imák, tanulások, gyerekprogramok, aki csak lehetett, élt az online tér lehetőségeivel.

A mostani Szombatfogadásokon is a biztonsági előírások azt tartalmazták, hogy be kell jelentkezni mindenkinek, aki szeretne elmenni a zsinagógák valamelyikébe, mindezt csak azért, ha valahol felbukkan egy fertőzött személy, akkor nagyon könnyen visszakereshessék a kontaktokat. Mindez nagyon fontos, de az is igaz – tette hozzá Heisler András, hogy az emberek nagy része azért nem regisztrálta magát, mert él bennük egy óvatosság a vírus miatt.
A karantén időszak a Mazsihisz számára gazdaságilag is nehézséget okozott, hiszen a Dohány utcai zsinagóga, amelyik a nemzetközi turizmus egyik kedvelt látogatóhelye, ebben az évben nem vagy alig fog bevételt hozni. Ez igen jelentős forráskiesést jelent, ezért a szervezet vezetésének lépnie kellett. Beruházásokat, a pályázati rendszereket állították le, amivel a hiánynak a felét tudták megspórolni azonnal. Ám a hiány többi részére is kellett valamilyen megoldást találni, ezért a béreken kellett megtakarítani. Két lehetőség állt a vezetőség előtt, az első megoldás az lett volna, hogy rengeteg embernek mondanak fel, a másik megoldás pedig az, hogy minden munkavállalónak csökkentik a bérét, de így minden munkahely megmarad. Ez utóbbi mellett döntöttek, ennek értelmében minden munkavállaló bérét 20-40 százalékkal csökkentették.

A Dohány utcai zsinagóga bevételkiesése miatt is a Mazsihisz most az újratervezés során több belföldi programot készít elő, erről már tájékoztatták a kormányt is, most várják a visszajelzéseket, de mellette már a különböző számításokat is végzik.

Heisler András végül beszélt a Rumbach utcai zsinagógáról, amely építészetileg teljesen készen van, most zajlik az épület felszerelése, a tervek szerint ebben az évben kerül sor az ünnepélyes megnyitásra.

Az interjú a 2020. június 12-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább