/
A rektor elmondta, az OR-ZSE döntése értelmében továbbra is távolléti tanítás folyik az intézményben, már azért is, mert jelenleg a felsőoktatásban az a szabály, hogy a hallgatók a kollégiumokat el kellett hagyják és mivel az egyetemnek sok a kollégistája, akik így nem látogathatják az órákat, a vezetés meg nem szeretette volna, hogy egyenlőtlenség legyen, azaz a budapestiek bemehetnek az egyetemre, a vidékiek meg nem. Emiatt marad a digitális oktatás, a digitális alapú vizsgáztatás, ami abból a szempontból jó, hogy csökkenti a vizsgadrukkot, persze mindehhez technikai eszközök is kellenek, az egyetem abban is igyekszik segíteni a hallgatóknak, hogy a vizsganap előtti napon próbabelépéseket tartanak.
Vajda Károly szerint a rabbiszakos hallgatók is éltek a technikai lehetőségekkel, a digitális oktatással, persze az is igaz, hogy a rabbitanulmányokat kissé megnehezíti a személyes jelenlét hiánya. Mindenesetre, egy szűk hétig tartó zökkenőkkel, de az OR-ZSE is átállt a helyzet adta oktatásra, mint azt a rektor elmondta, 3-4 évet kellett villámgyorsan előreugraniuk.
Vajda Károly arról is beszámolt, hogy az egyetem mostani vezetése úgy döntött, hogy visszatérnek a hagyományokhoz, azaz egységes, ötéves rabbiképzést indítanak el, ahogy a világ több más hasonló intézményében is zajlik.
Az interjú a 2020. június 12-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.