A nap kérdése, hogy a hazánkban többmilliárdos iparággá vált börtönbizniszt, hogy állítja meg a héten az országgyűlés elé került törvényjavaslat? A közvéleményt súlyosan felháborító bűncselekmények miatt elítéltek milliós nagyságrendű kártérítésekhez juthattak, miközben az áldozatok és hozzátartozóik számára az igényérvényesítés lehetősége nem volt kellően hatékony. Azon áldozatok, akiknek ügyében a büntetőeljárás már jogerősen befejeződött, és eddig kártérítést nem ítéltek meg részükre – a tárgyalás alatt álló javaslat szerint –, lehetőséget kapnak arra, hogy a már lezárt büntetőügyben nem érvényesített igényüket egy külön erre a célra létrehozott gyorsított per útján érvényesíthessék – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.
Vendégek:
-ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Századvég jogi szakértője
-ifj. Balsai István ügyvéd
/
A nap kérdése – Kossuth Rádió – június 11., csütörtök, 18:30
Szerkesztő: Gazdagh Bernadett
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.