Vers napról napra - 20. hét

A május 11. és 17. közötti adások tartalmából.
 

Május 11., hétfő:
Vasadi Péter
„A révület versei ezek, de Vasadi Péter nem a látomásait írja, hanem (csak) erősen néz, és azt. Nem szemlélődés ez, hanem küzdelem. S vele együtt megtudunk valamit az életünkről, a létünkről, néha már-már arról is, mit jelent kereszténynek lenni. Hogy mi volna az a hit, ami nemcsak törvény. A versek mintha azt mondanák, rendíthetetlen örömöt jelent. Örömben élni, ennyit, csak.” – Esterházy Péter.
– Metszéspont
– Önarckép – most
– Mesterség
– Átengedni magunkon
Vasadi Péter verseit Andorai Péter mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Május 12., kedd:
Sárközi György
„Sárközi György neve nemcsak egy költőt jelent — írta róla, halálának tizedik évfordulóján Illyés —, hanem egy magatartást is. Viselője azok közé az írók közé tartozik, akik először nem is művüket, hanem életüket akarják megformálni.”
– Virágok beszélgetése
– Esőcseppek
Sárközi György verseit Csernák János mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Május 13., szerda:
Babits Mihály
„Egy művész addig nevezheti magát művésznek, amíg képes arra, hogy megújítsa magát és ne csak évtizedekben szerzett rutinra támaszkodjék. A rutint jó megszerezni és jó azonnal elfelejteni – vallotta a kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató és műfordító Várkonyi Zoltán.
– Mozgófénykép
Babits Mihály versét Várkonyi Zoltán mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Május 14., csütörtök:
Nádasdy Ádám
„ha szükség van rá, trükközni kell a szavakkal is. És valóban, mintha Magyarországon nagyobb szükség lenne most erre, mint amennyi indokolt volna. „– Nádasdy Ádám.
– Egy rossz mozdulat
– Fő feladatunk
– Koravénség
– A rendről
Nádasdy Ádám verseit Nagy Zoltán és a költő előadásában hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Május 15., péntek:
Iancu Laura
„hazaérkeztem a nyelvbe” – Iancu Laura.
– Irányok
– Máriusz öcsémhez
– Isten madarai
Iancu Laura mondta el verseit. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Május 16., szombat:
Tóth Krisztina
„Én azt szoktam érezni, hogy mintha akkor kapna értelmet minden történés, ha meg van írva. Ha nem írok, akkor azok zárójeles időszakok. Hiába csinálok üvegablakokat, meg minden mást: ha nem írok, akkor az az idő nincs is, kihullik az életemből.” – Tóth Krisztina.
– Tanmese…
– Történt egyszer
– A késő délutáni órákról
– Tánclépések páratlan táncra
– Óra II
Tóth Krisztina mondta el verseit. műsort BM, Kakó Gyula Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Május 17., vasárnap:
Shakespeare
„No lám, mily becstelen eszközzé akartok ti tenni engem. Játszani akarnátok rajtam; ismerni billentyűimet; kitépni rejtelmem szívét; hanglétrám minden hangját kitapogatni a legalsótól a legfelsőig; pedig e kis eszközben zene rejlik, felséges szózat, mégsem bírjátok szavát venni.” – Haumann Pétert hallják.
– Hamlet (Ford Arany János) A színészekhez 3.35 Haumann Péter
Shakespeare drámájának részletét Haumann Péter előadásában hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Vers napról napra – Kossuth – május 11. és 17. között, 19:45

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább