Hajnal-táj: Húsvét hétfő a locsolkodás ideje

Az április 13-i adás tartalmából.
 

A Bükk rejtekén
A Bélapátfalvai Apátság Magyarország egyetlen épen megmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma a Bükk legjellegzetesebb hegycsúcsa, a Bél-kő sziklái alatt áll, az ott fakadó forrás Háromkút mellett. A templom nemzetközi szinten is elismert kultúrtörténeti műemlék, építészeti szempontból egyedülálló a késő román és gótikus stíluselemeket is ötvöző épület. Mezőné Kovács Edit a KulTurDia Nkft. ügyvezetője kalauzolta végig Pilisy Csengét.

Hallgassa meg!

Ritka mesterség a harangöntés
A harang elkísér bennünket a születéstől a halálig. Lázár Imre székelyudvarhelyi gépészmérnök és munkatársai harangöntéssel is foglalkoznak. Eddig 250-300 harangot készítettek szerte a Kárpát-medencében. Lázár Imrének emellett van egy haranggyűjteménye is, ami a gyülekezetektől kapott régi, beöntésre szánt harangokból áll. Ezeket szeretné közkinccsé tenni. Korpás Éva interjúja.

Hallgassa meg!

Jerikó rózsája
A sivatagi, vagy jerikói rózsa különlegessége, hogy víz nélkül kiszárad és évekig is mélyen, magában rejti az életet, hogy aztán az első néhány csepp nedvesség hatására azonnal kinyíljon, és teljes valójában pompázzon! Szinte elpusztíthatatlan, az élet újbóli és újbóli megújulását jelképezi. A sivatag rózsájának feltámadásáról és eredetéről Bozsik József beszél.

Hallgassa meg!

Tojásfestés Zengővárkonban
Nagyhét, húsvét, locsolkodás, hagyományápolás és hímes tojás – mindez hozzátartozik Zengővárkonyhoz, ehhez a mecsekalji kis faluhoz, az itt működő Míves Tojás Múzeumhoz. Minden évben, a múzeum szervezésében lázas munka folyik az ősi ünnep jegyében. Kivéve az idei húsvétot, amikor – a járvány megelőzése érdekében – itt is elmarad a tojásfestő és tojáspatkoló rendezvény. Zsoldos László múlt évben készült felvétele.

Hallgassa meg!

A különös gömöri tojás
A Gömöri tojásdíszítés fő jellegzetessége az „írózás”. Ez azt jelenti, hogy a kifújt tojásra olvasztott méhviaszba mártott pálcikával viszik fel a mintát. Így születnek a virágszirmok, a nap, az életfa, az égtájak szimbólumai és minden olyan jel, melynek eredete, értelme már nagyrészt homályba veszett, de a szokás, a jelkép még mindig él az alkotók kézmozdulatában. Zsuponyóné Ujváry Mária a Putnoki Gömöri Múzeum igazgatója, aki maga is írókázik – a híres gömöri tojásokról mesél Korpás Éva felvételén.

Hallgassa meg!

Húsvét hétfő a locsolkodás ideje
A locsolkodás eredetének többféle magyarázata van.  Egyrészt benne vannak az ősi magyar és a kora-keresztény rítusok. Magyarországon a szokás nagyjából minden tájegységen ugyanaz kis eltérésekkel, helyi szokásokkal tarkítva. Ha az idén nem is megy locsolkodni a férfinép, a szokás azért bizonyára megmarad.  Nagy Margit Bárkányi Ildikóval a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzkutatójával beszélgetett.

Hallgassa meg!

Tradicionális húsvéti sonka
Ebben az évben szűkebb családi körben vagyunk kénytelenek ünnepelni, de ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos húsvéti ételekről le kell mondanunk. A húsvéti sonkák is bizonyára már a legtöbb család asztalára felkerültek. Bodonyi Dániel is már alig várta, hogy megfőjön a sonka a fazékban. Benkő Andrea összeállítása.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – április 13., hétfő,  6:00

Műsorvezető: Juhász Zsolt
Szerkesztő: Horváth Katalin

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább