“Tebenned bíztunk eleitől fogva…”: A bezártság különös hatással van az emberre

Az április 1-i adás tartalmából.
 

Üzentek a Kárpát-medence református püspökei a koronavírus-járvány idején.
Bedekovics Péter református egyetemi lelkész öt napot volt karanténban a budapesti Szent László Kórházban a vírus magyarországi megjelenése elején. A lelkipásztort azután engedték ki, hogy másodszor is negatív lett a koronavírus tesztje. Azt mondja: a bezártság különös hatással van az emberre.

Összefogás az újrakezdésért elnevezéssel krízisalapot hozott létre és adománygyűjtést hirdet a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat. A pénzből a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek segítenek.

Műsorunk zárásaként Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének igei gondolatait hallják. Aki tolmácsolja: Kecskés Ákos.

Felhívjuk figyelmüket, hogy virágvasárnap, április 5-én az este hat órai hírek után a Debrecen Kossuth utcai református gyülekezet templomából, a Verestemplomból közvetítünk istentiszteletet a Kossuth Rádió műsorán. Az igehirdető: Derencsényi István református lelkipásztor lesz. Szívesen ajánljuk figyelmükbe, hogy a köztelevízió is sugároz igei gondolatokat, a Duna televízión minden kedden reggel fél nyolc után református lelkészek szólnak a hívekhez. A református egyház honlapja, a www.reformatus.hu oldalon pedig minden hétfőn, szerdán és pénteken friss videós áhítatokat láthatnak. Kérjük, látogassanak el a reformatus.hu oldalra, hiszen nemcsak az áhítatokat, hanem minden friss, a református egyházzal összefüggő információt olvashatnak a honlapon.

Hallgassa meg!

Tebenned bíztunk eleitől fogva – Kossuth – április 1., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Zsuzsa
Hangmérnök: Maksay Helga

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább