Az a cél, hogy amennyire lehet, mindenkinek könnyítsék ezt a nehéz időszakot

Valastyán László, a Mazsihisz Szeretetkórházának műszaki igazgatója beszélt az intézmény felújításáról, helyzetéről a koronavírus-járvány idején.
 

Hallgassa meg!

Az igazgató elmondta, a mostani járvány időszakában is zajlik a felújítás az intézményben, olyannyira, hogy a múlt héten visszaköltözhettek a betegek a felújított 3. számú belgyógyászati osztályra, azt a részleget, ahol eddig voltak pedig fenntartják az esetleges karantén elrendelésére a dolgozók és a betegek részére.

A Szeretetkórház orvosigazgatója a kormány járványügyi rendelkezéseivel egy időben látogatási tilalmat rendelt el, csupán azokat lehet látogatni egy alkalommal, akik haldokolnak.

Mindeközben az intézmény felújításának a második üteme is zajlik, nemrégiben folytatták le az ehhez szükséges EU-s közbeszerzési eljárást, ami sikeres és eredményes lett, most az adminisztratív munka zajlik. Hozzátette Valastyán László, hogy késésben nincsenek, azonban ha a járvány okozta válság elhúzódik, akkor pár hónapos csúszás elképzelhető a kivitelezés kapcsán.

A Szeretetkórház orvosai között is sokan vannak idősebbek, a múlt hét végéig a hatvan év feletti kollégák dolgoztak, a hetven felettiek adminisztratív munkát végezhetnek, egy biztos, most senki nem hagyta el a hajót – tette hozzá.
A mostani helyzetet, a látogatási tilalmat eddig a betegek jól bírják, igaz az is, hogy még csak két hete áll fenn ez, ha ez még több hónapig is így lesz, akkor nyilvánvalóan előfordulnak nehézségek. Most szobakaranténban vannak a betegek, a személyzet visz be nekik mindent, a látogatók pedig a kórház főportáján adhatják le a csomagokat, amiket utána átadnak nekik.

Mellette természetesen a kórház rabbija is a helyén van, ő is, mint mindenki teszi a dolgát, mert az a cél, hogy amennyire lehet, mindenkinek könnyítsék ezt a nehéz időszakot. Az intézmény közösségi oldalán is folyamatosan tájékoztatják a betegeket, a hozzátartozókat.

A most átadott részlegről a műszaki igazgató elmondta, a betegeknek nagyon tetszik, a kórház vezetése, a kivitelezők szakértőkkel való egyeztetések után nem egy kórházi jelleget adtak ennek a résznek, sok színnel, fénnyel. Mindezek mellett több ponton is állítható ágyak vannak a kétszobás kórtermekben, ami szintén nagy segítséget jelent.

Az interjú a 2020. március 27-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább