/
A szervezet a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt lemondani nemzetközi konferenciáját, minderről még időben értesítették a résztvevőket, mind a hazai, mind a nemzetközi szereplőket. Az alelnök megjegyezte, ez azért is sajnálatos, mert hatalmas érdeklődés előzte meg ezt a rendezvényt. A magyarországi B’nei B1Rith már évek óta szervezi a konferenciáit, legelőször úgy indultak neki, hogy a V4-es országok páholyai találkoztak rendszeresen, ez később kiegészült más országok küldötteivel, idén pedig más nagyon sokan jelezték, hogy mindenképpen eljönnének Budapestre.
Vadász Magda elmondta azt is, hogy mint az egyik budapesti zsinagógai körzet elnöke azon dolgozott, még a Mazsihisz által elrendelt, hasznos zsinagógabezárások előtt, hogy a saját közössége úgy imádkozzon, hogy közben óvják egymás egészségét. Sőt, így tartották meg a purimi ünnepséget két másik zsinagógával közösen.
Az interjú a 2020. március 27-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.