6.50 Melyek a legfontosabb teendők az agráriumban? A gazdaság újraindításért felelős munkacsoport megalakulása óta, az agrárgazdasági kamara az eltelt napok fejleményei, a tagok által kapott jelzések és felvetések alapján az ülés óta további javaslatokat fogalmazott meg – az Agrárminisztériummal együttműködésben – az akciócsoport számára. – Jakab István a MAGOSZ elnöke
7.36 ”a Covid-19 még csak most kezd igazán felgyorsulni – mutatott rá a WHO főigazgatója – mikor mondhatjuk, hogy véget ért egy járvány (Kína), van e rá tudományos definíció? -Pécsi virológusok sikere, lényege? -hét országban négyezer betegen tesztelik a klorokint (malária ellenes hatóanyag) a koronavírus ellenszereként -Afrika 54 országából 42-ben megjelent a koronavírus. Milyen veszélyekkel járhat a fejletlen egészségügyi rendszer a járvány elleni küzdelemben? – Duda Ernő biológus, immunológus
7.43 Koronavírus – aktualitások, Karácsony Gergely rendeleti szabályozása – Farkas Örs szóvivő (KTK)
7.50 Az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet zászlóját lengették, megpróbálták felgyújtani az épületet, és saját gyerekeiket tartották a rendőrségi vízágyú sugara elé azok a migránsok, akiket a hatóságok egészségügyi karantén alá helyeztek a kelet-németországi Suhlban. A karantén elrendelésére azért volt szükség, mert az egyik afgán férfi koronavírustesztje pozitív lett. – megnövekedett terrorveszély a járvány idején – Afganisztán bejelentette, hogy nem fogadja vissza Európából kiutasított állampolgárait a járvány miatt. Illegális migránsok tízezrei ragadhatnak Európában – Földi László biztonságpolitikai szakértő
8.17 Új megállapodás kell az EU és Törökország között a migrációs folyamatok feltartóztatására – szabadon engedik a zárt táborokban lévő illegális migránsokat Belgiumban – Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó
8.22 Egyre több csaló próbál hasznot húzni a járványból. Rémhírterjesztés és közveszéllyel fenyegetés miatt is többször kellett intézkedni a rendőröknek – ismertette Lakatos Tibor – Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója
8.32 A koronavírus járvány miatt lehetetlenné váltak a folyamatos tesztelések. – Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője
8.35 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. – Schmitt Pál NOB tagja
8.48 Soha nem látott olcsó személyi hitelek jelentek meg, mire kell figyelni? – végrehajtás alatt álló bedőlt hiteleket, illetve a Nemzeti Eszközkezelővel szerződésben lévőket érinti-e a hiteltörlesztési moratórium? – Trencsán Erika hitelszakértő, BankRáció.hu
8.52 Elindult a 1357-es adományvonal és a segitunkegyutt.hu oldal – Soltész Miklós államtitkár (ME)
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – március 25., szerda, 6:00
Műsorvezető: Ujhelyi Zoltán
Szerkesztő: Gazdagh Bernadett
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.