Hosszabb távra tervez az izraeli diplomácia

Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete jelenlegi posztjáról, a magyar-izraeli kapcsolatokról, a startup nemzet fogalmáról beszélt.
 

Hallgassa meg!

A nagykövet több országban is képviselte hazáját, a kétezres évek legelején az Európai Unióban, Brüsszelben, ahol jelentős feladatok vártak rá, hiszen Izrael nem tagja az európai közösségnek, de számos projektben működik vele együttt, mint például a kutatásfejlesztésben, de azt is hozzátette, ezek a remek együttműködések kicsit nehezebbé válnak, amikor politikáról van szó.

Arra a kérdésre, hogy miként sikerült a budapesti nagyköveti posztot elnyernie, Yacov Hadas-Handelsman megjegyezte, Izraelben is vannak olyan nagykövetek, akik politikai megbízottak és vannak karrierdiplomaták, ő magát ez utóbbi kategóriába sorolta, amikor pedig kiderült, hogy a követség élén üresedés lesz, megbízatás elnyerésére pályázatot nyújtott be. Az indokai között az szerepelt, hogy Magyarország nagyon fontos Izrael számára, nagyon sok lehetőség van az eddig is kiváló kapcsolatok bővítésére.

A nagykövet pont három hónapja teljesít szolgálatot Magyarországon, hozzátéve a diplomáciai tevékenység során mindig hosszabb távra terveznek, egy ország képviselete nem úgy zajlik, hogy elmennek egy másik országba, ahol elintézik a dolgaikat, majd mennek vissza. Izrael is így gondolkodik, Yacov Hadas-Handelsman több területet is kiemelt, mint az innovációt, az egyéb gazdasági együttműködéseket. Véleménye szerint még mindig van bőven tennivaló, a gazdasági, a tudományos innováció területén. Szerencsére Magyarországon már sok izraeli vállalkozás működik, elsősorban a hightech iparágban, ők azért jöttek Magyarországra, mert kiváló szakemberek dolgoznak itthon. Izraelt úgy nevezik, hogy a startup nemzet, ez is lehetőséget ad a két ország, a szakemberek, a két gazdaság további együttműködésére.

Hozzátette azt is, bár még csak három hónapja képviseli hazáját Magyarországon, de már eljutott Debrecenbe, Győrbe, ahol a további lehetőségekről is tárgyalt. A nagykövet jelenleg az autóipari újítások területén szeretne eredményt elérni a két ország között, bevonva a korábbi németországi tapasztalatait, hiszen Budapest előtt Berlinben vezette a követséget. Yacov Hadas-Handelsman biztos abban, hogy eredményeket is el tud érni azon idő alatt, amíg Magyarországon dolgozik.

A nagykövet is beszélt arról, hogy Benjamin Netanjahu videókonferenciát tartott Orbán Viktorral a koronavírus-járvány kapcsán. Mint hozzáfűzte, a startup nemzet kifejezés nem csak az autóiparban jellemzi Izraelt, de az egészségügyi kutatások terén is, hiszen – ahogy azt az izraeli miniszterelnök elmondta – a vírus elleni oltóanyag kutatásában jelentős előrehaladást értek el. A két kormányfő beszélt arról, hogy a zsidó állam miként reagált a mostani járványveszélyre, de természetesen más fontos ügyek is napirendre kerültek, hiszen, ahogy azt Yacov Hadas-Handelsman megjegyezte, az embereknek levegőt kell tudni venni, a gazdaságnak tovább kell működni, még a karantén alatt is.

Az interjú a 2020. május 13-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább