Kossuth Rádió

Hajnal-táj: Télen-nyáron Balaton kezdeményezés

A március 7-i adás tartalmából.
 

– Több mint 30 éve, heti rendszerességgel találkozik egy irodalmárokból, orvosokból, újságírókból, jogászokból és más szellemi munkát végzőkből álló kis csapat Szegeden. Baráti kör, kétségtelen, de ennyi éven át kitartani – nem mindennapi. Most kis könyvecskét adtak ki Szegedi szombatosok címmel, hiszen találkozóik napja egyben névadójuk is.

– A kevésbé híres bortermő vidékek emberei is szívesen borozgatnak, különösen, ha maguk készítették a nedűt. Mátészalkán szombaton tartják a borversenyt, és bármily furcsa, Perényi báró Párizsban is bronzérmet nyert a nagydobosi homokdombon termesztett szőlőjével, amelynek bora igencsak ízlett az akkori ítészeknek.

– Hatalmas erőfeszítésébe kerül a Balaton melletti településeknek, hogy a nyáron zsúfolt, télen azonban szinte teljesen kihalt helyeket, az utóbbi évszakban is megtöltsék programokkal. A Télen-nyáron Balaton kezdeményezés egyre jobban felzárkózik, s bár ilyenkor messze kevesebben látogatnak el a magyar tengerhez, a szezon lassan kitolódik, és már nemcsak nyáron van ott élet.

– Hagyományőrző rétesműhelyt indítottak Felsőtárkányban. Idősebb asszonyok adják tovább a helyi receptet és azt, hogyan kell húzni a tésztát. A kezdeményezés nem csak összehozza a helyieket, hanem tovább élteti a településre jellemző sós túrós rétest, amit bárki megkóstolhat augusztus elején a Rétesnapokon. Ma 9-13 óra között várnak minden érdeklődőt a Faluházba.

Hallgassa meg IDE KATTINTVA a teljes adást!

Hajnal-táj – Kossuth – március 7., szombat,  5:00

Műsorvezető: Bánsági Éva
Szerkesztő: Bakos Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább