Kossuth Rádió

Hajnal-táj: 15 éve védett Magyarországon a hóvirág

A február 12-i adás tartalmából.
 

– Szögekkel teletűzdelt kolbászkarikákat szórt szét ismeretlen tettes a város egyik kutyasétáltatók által kedvelt füves területén, de nem ez az első ilyen eset Komlón. Évek óta időről időre felbukkannak kampókkal, gombostűkkel teleszurkált csalik a település különböző pontjain, sőt tavaly valaki fagyállóba áztatott csal¬étket helyezett ki az egyik kutyafuttatóba és az állat belehalt a mérgezésbe…

– Több mint 20 önkéntes diák segítségével kezdte el feltérképezni Vas megyei lepkeállományát az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A nemrég lezárult Lepkeháló elnevezésű német-magyar projekt keretében új fajokat is felfedeztek a térségben…

– 15 éve védett Magyarországon a hóvirág, a tavaszvárás emblematikus növénye, ami több helyütt már virágozni kezdett. Ez az időszak alkalmas tehát arra, hogy felmérjék e növény jelenlegi hazai elterjedtségét. A Duna-Dráva Nemzeti Parknál elkészíttettek egy olyan mobiltelefonos alkalmazást, aminek révén remélhetőleg sok természetjárót tudnak országszerte bevonni a most induló felmérésbe…

– Tegnap az Agrárminisztérium és a NÉBIH sajtótájékoztató keretében számolt be az erdők védelmét, valamint az illegális fakitermelések visszaszorítását szolgáló faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzési rendszer eddigi eredményeiről. A tájékoztatón egy új, ingyenes pályázati lehetőséget is bemutattak. A szakértők szerint még mindig súlyos probléma a falopás, ám pozitív, hogy a számok folyamatosan csökkennek…

– A magyar vöröshagyma terméssel a hazai igények nagyjából felét tudják kielégíteni. A fennmaradó részt német és holland importból pótolják. A magyar termesztők szeretnének nagyobb részt maguknak a hazai piacból, ehhez azonban növelni kellene a termőterület, és a tárolókapacitást. Az ún. Hagyma munkacsoport programot dolgozott ki arra, hogy a folyamatot elindítsák…

– A Pendits Szőlőbirtok és Pincészet lett nemrég az Év Bioborászata! A tulajdonosok a vulkáni hegyoldal teraszos lankáin telepített szőlőt még ma is lóval művelik. Betartják a Demeter naptárt, a kalendárium szerint megy a művelés és a hagyománytisztelet eredménye az őshonosnak számító, selymes ízű furmint, melyet az idei Furmint Fesztiválra is elhoztak…

Hallgassa meg IDE KATTINTVA a teljes adást!

Hajnal-táj – Kossuth – február 12., szerda, 5:00

Szerkesztő: Füredy Zsolt
Műsorvezető: Gergácz Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább