Kossuth Rádió

Hajnal-táj: Nemzetei imánk költője, Kölcsey Ferenc

A január 19-i adás tartalmából.
 

– Lelkes civilek, madárvédők hozták létre közel 20 éve a Kis-Balaton mellett lévő Fenékpusztán a madárkórházat, amely a sérült madarak ellátása mellett több más programot is kínált az érdeklődőknek. Most úgy tűnik, megszűnik a madármentő hely. A törvényi és személyi feltételek mellett a legnagyobb probléma az utánpótlás.

– A székely gazdák számára is nyitott az út, hogy külföldön tanuljanak, és otthon kamatoztassák a megszerzett tudást és tapasztalatot. Ez egyben az újjal való kísérletezést is jelenti. Oláh-Gál Elvira beszélgetőtársa Magyarországon tanult, majd otthon indított vállalkozást. Kitartó munkájának köszönhetően, mintagazda elismerést kapott a Hargita Megyei Önkormányzat vidékfejlesztési egyesületétől.

– A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. nyerte el idén Jász-Nagykun-Szolnok megye legjobb vállalata címet. Ez az elismerés azért különösen figyelemreméltó, mert most először kapott állami tulajdonú részvénytársaság ilyen díjat. A TRV az ország egyik legnagyobb vízszolgáltatója, hat megyében, 700 ezer embernek juttat el egészséges ivóvizet.

– Nemzetei imánk költője, Kölcsey Ferenc csekei magányában 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz írását. Ez a nap lett a Magyar Kultúra Napja, amelyre Szatmárcsekén emlékezik meg az ország, és ekkor kapja valaki a Melocco Miklós által készített Kölcsey-emlékplakettet. Ezt idén a most vasárnap – január 19-én – rendezett ünnepségen Bereményi Géza író kapja.

Hallgassa meg IDE KATTINTVA a teljes adást!

Hajnal-táj – Kossuth – január 19., vasárnap, 5:00

Műsorvezető: Bánsági Éva
Szerkesztő: Bakos Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább