Hajnal-táj: A decemberi ünnepkör klasszikus termékei

A december 12-i adás tartalmából.
 

A Balatoni Szövetség a következő időszakban kiemelt figyelemmel követi majd azokat kutatásokat és intézkedéseket, amiket az idei nyár legvégén tapasztalt, váratlan algavirágzás követel ki – hangzott el a tóparti önkormányzatokat tömörítő szervezet legutóbbi ülésén…

Rekordmennyiségű, 10 ezer tonna hulladékot szedtek össze a kiskörei vízlépcsőnél az idén. Civilek és a KÖTIVIZIG munkatársai a napokban végeztek a kommunális hulladékkal, pet palackokkal. Az 550 m3 faanyagot leaprítják és fűtéshez nyújt majd segítséget…

Lassan félévszázados környezetszennyezésnek kerülhet pont a végére a Szegedi Holt-Tiszán, amelynek rekultivációjára komoly szándékokat látni jelenleg. A kezelő, az Ativizig pályázati pénzből oldaná meg a Holtágban felhalmozódott, mostanra már veszélyes hulladéknak minősített iszapot. A Holtágba ugyanis korábban a város szennyvize ömlött, jelenleg egy mezőgazdasági cég hulladéka kerül a vízbe, és a minták ijesztő eredményeket hoztak, s a bűz is lassan elviselhetetlen…

A gyümölcstermesztésének egyik problémája, hogy az alma, a meggy, a szilva, főként nyers áruként hagyja el a térséget. Alacsony és nem elég széles spektrumú a kiváló beltartalmi értékű gyümölcsök feldolgozottsági foka. Így a gazdák is kevesebb pénzhez jutnak, a hasznot máshol és mások fölözik le. Most úgy tűnik, végre elindul valami az élelmiszer feldolgozóipar területén, mert a megye egyik meghatározó almatermelő cége Nagykállóban gyümölcsfeldolgozót is épít…

Mikuláscsokoládé, halak, pezsgő, szaloncukor. A decemberi ünnepkör klasszikus termékei, amelyekre a NÉBIH egész hónapban kiemelt figyelmet fordít. A téli élelmiszerlánc-ellenőrzés célja, hogy az ünnepi időszakban is kizárólag biztonságos, jó minőségű élelmiszer kerüljön a lakosság asztalára…

Nemsokára jelentős változással találkozhatnak a hazai vásárlók, a boltok húspultjaiban ugyanis a korábbinál jóval több információt tudhatnak meg a kínált áruról. Emellett bővül a Kiváló Minőségű Élelmiszerek tárháza…

Idén a Gyulai Méz és Mézeskalács fesztiválon egy nagytarcsai, 120 méhcsaláddal gazdálkodó méhész nyerte el az Év legjobb méze címet a vegyes virágmézével. A bogár és az ember kapcsolata, valamint a természet folyamatos figyelése is fontos ahhoz, hogy minőségi, egészséges édességet tegyünk a fogyasztók asztalára…

A játszótér, a bolt, a posta, a polgármesteri hivatal is elkészült mézeskalácsból Geresdlakon, ahol egy óriási terepasztalon mutatják be településüket. Idén már 12. alkalommal nyílt meg a Mézeskalácsfalva kiállítás…

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – december 12., csütörtök, 5:00

Szerkesztő: Füredy Zsolt
Műsorvezető: Bánsági Éva

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább