Hajnal-táj: Budapesten kezdett adománygyűjtésbe egy miskolci cég

A december 8-i adás tartalmából.
 

Budapesten kezdett adománygyűjtésbe egy miskolci cég, illetve vele együtt egy hagyományőrző csoport. Sajátos módon kérnek adományt, a Vörösmarty téren az ország legnagyobb pálinkás poharával vannak jelen, és minden adományozót megkínálnak egy kupica pálinkával.

Révész László szegedi régész professzor az Akadémiához benyújtott doktori dolgozata a honfoglaló magyarság etnikai jellemzőit tekintve néhány alapvető ponton új értelmezését adja az eddig fölhalmozódott régészeti adatoknak. Az általa ismertetett temetkezési helyek átfogó elemzéséről még távolról sem beszélhetünk, de az már eddig is kiderült, kevesen voltak a honfoglalók, és sokszínű, gazdag kulturális örökséget hordoztak.

Gajdics Krisztián a népművészet ifjú mestere Budapesten született. A Junior Prima- és Vándorlegény-díjas kézműves 18 éves volt, amikor eldöntötte, hogy hátat fordít a fővárosnak, kivonul a Hortobágyra, jószágot tart és ott éli életét. Egyedi kidolgozású, bőrből készült termékeit ma öt kontinens 23 országából keresik. Járja a Kárpát-medencét, a legjobb mesterektől tanulja a szakmát és a népdalokat.

Közép-Európa harmadik legnagyobb holtág rendszere található Mezőtúr határában. Ám a Körös szabályozásának öröksége mellett például a Hortobágy-Berettyó folyó két városrészre osztja a települést. Utóbbi a fokozottan védett szerkő félék költési területe. Az önkormányzat a jövőben szeretne több figyelmet fordítani ezekre a kincsekre.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – december 8., vasárnap, 5:00

Szerkesztő: Bakos Csaba
Műsorvezető: Bánsági Éva

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább