Határok nélkül: Kusaly

A november 30-i adás tartalmából.

Kusaly a Szilágyságnak, azon belül a Tövishátnak hajdani mezővárosa azon települések egyike, ahová keveseknek jut eszükbe kitérőt tenni. Pedig érdemes!
Temploma hatszáz éve dacol az idők viharával. Legalább százötven évig állhattak falai tetőzet nélkül, amíg belül akkora diófa növekedett, amiből úrasztala készült – a legenda szerint. Az viszont valóság, hogy Erdély négy ferences kolostora közül egy itt állt, majd itt tanítóskodott Ilosvai Selymes Péter, akit az eredeti Toldi írójaként tart számon az irodalomtörténet, de reformátor is volt, aki jóval a vizsolyi Biblia megjelenése előtt javasolta a Szent Könyvek magyarra fordítását. Ennek a művének jövőre lesz a születésnapja, amelyet kétnapos rendezvénnyel ünnepel a közösség – jelen tervek szerint július 3-án és 4-én – konferenciával és szoboravatással.
Lugosi Dániel, Kusaly református lelkésze a házigazdánk és kalauzunk. Beszélgetőtárs Szász István Tas, a település támogatója, egykori háziorvosa.

Határok nélkül – Kossuth – november 30., szombat, 19:01

Hallgassa meg IDE KATTINTVA a teljes adást!

Szerkesztő-műsorvezető: Benkei Ildikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2019/11/20191018_170939-e1574254715857-768x1024.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább