Hajnal-táj: Virágos Magyarország

A november 18-i adás tartalmából.
 

Számos Bács-Kiskun megyei termelő mutatta be friss borait a kecskeméti Bormustrán, amelyen a kulináris élményeké a főszerep. A megmérettetésen tavaly 19 pince, míg idén 25 pincészet vett részt, akiknek nedüit természetesen végigkóstolhatjuk. Ahogy a helyiek mondják, a lényeg, hogy minden itt van egy helyen, ugyanazok a borok, más és más termelőktől, így nem kell pincéről pincére járni. A rendezvényen egy jótékonysági borárverésre is sor került, amivel a licitálók a csángó gyerekek továbbtanulását támogatták.

Hallgassa meg!

Kézműves remek díjat kapott Torba Ildikó. A szűrrátét készítő népi iparművész 2012 óta folyamatosan tervez, varr terítőket, párnákat és viselet kiegészítőket. Fontosnak tartja, hogy ezt, a mára már kissé elfeledett, és nagyon kevés mester által képviselt szakmát, motívumkincset a fiatalok is megismerjék. Ezért igyekszik a hagyományos terítők mellett a mai lakáskultúrába és a mindennapi életünkbe is könnyen beilleszthető tárgyakat készíteni, persze az eredeti motívumok és szerkesztési alapelvek megtartásával.

Hallgassa meg!

A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület döntése alapján a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny nem rég Budapesten megrendezett díjátadó ünnepségén Az Év Főkertésze kitüntetést Székesfehérvár főkertésze vehette át. Spanyárné Halász Szilvia kertészmérnök és környezetvédelmi szakmérnök negyven éve dolgozik a szakmában, és a kezdetektől részt vesz a Virágos Magyarország verseny szervezésében. Székesfehérvár a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyben 1994 óta vesz részt, ez idő alatt 30 díjjal jutalmazták a várost. Szilvia főkertészi munkája, lelkesedése is jelentősen hozzájárult a sikerekhez.

Hallgassa meg!

Generációváltáshoz érkezett harminc év elmúltával az agrárium, ez számos feladatot ró mind a fiatal gazdászokra, mind a jogalkotókra – a precíziós gazdálkodás és a digitalizációs lehetőségek mellett ezek voltak a legfontosabb témakörök pénteken Csornán, az Első Győr-Moson-Sopron megyei fiatal gazda találkozón.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – november 18., hétfő, 5:00

Szerkesztő: Papp-Nánási Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább