×

Határok nélkül: Bács vára

A november 17-i adás tartalmából.

1. Bács vára
Bács vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Bács központtal az akkori ország déli részén. Kővára Károly Róbert parancsára épült a mocsarak közül kiemelkedő földháton. A történelem viharait egyetlen tornya vészelte át viszonylagos épségben. Nemrégiben helyreállított romjaiban is megéri a kirándulást.
Szabó Attila honismereti vezető kalauzol az impozáns várromok között.

2. Vukovár Kórház
A délszláv háborút a Jugoszláviába tömörített népek függetlenségi harcaként tartják számon, amely 1991-ben kezdődött és az első szakasza 1995-öt daytoni békeszerződésig aláírásáig tartott. Folytatódott a koszovói albán-szerb konfliktussal, majd az 1999-es NATO-hadművelettel.
A népek közötti évszázados, mesterségesen elnyomott ellentét viharos erővel tört felszínre: becsült adatok szerint 300 ezernél több áldozatot követelve. Testvér támadt testvérre, szomszéd szomszédnak oltotta ki életét.
Hosszan tartó, súlyos harcok alakultak ki Vukovárnál, amelynek kórháza háborús emlékhely. Oldalsó bejárata fölött hatalmas vöröskereszt, amely a háború idején az udvaron jelezte a támadóknak, hogy civileket, sebesülteket ellátó egészségügyi intézmény fölött repülnek, de hiába. Vezetőnkkel, Jakumetovics Rozáliával, a vukovári magyar ház elnökasszonyával elindulunk lefelé, a föld alá, ahová annak idején menekítették az ápoltakat.

3. Vukovár – Petőfi Ösztöndíj
Még nem búcsúzunk el Jakumetovics Rozáliától, a Magyar Ház elnökétől, hiszen a vukovári magyar közösség ott jártamkor éppen október 23-a megünneplésére gyülekezett a Magyar Házban. A Vukovári Magyarok Egyesülete évtizedes működésének történetét egy piros pöttyös könyvben örökítették meg tavaly, a tízedik születésnapon. Ebből idézek:
„Egy maréknyi magyar öntudatú, magyarul akadozva beszélő, de magyarul éneklő és csárdást táncoló ember küzd, dolgozik és reméli, hogy fenn tudja tartani és fel tudja mutatni a néphagyományok továbbélését, identitásformáló erejét az erősen megritkult délvidéki (egészen pontosan horvátországi) szórványság körében.”
Ebben segíti őket a Petőfi ösztöndíjas Bódi Viktória.

4. Eszék
Eszék, Kelet-Horvátország legnagyobb, Horvátország negyedik legnagyobb városa a Dráva partján. Százezernél több lakosából ma már az ezret sem éri el a magyarok száma. Történelme őri a magyar múlt emlékeit, de a közelmúlt délszláv háborújának sebhelyeit is. Sétánkat a város történelmi központjában kezdjük Szabó Attila honismereti vezetővel.

Hallgassa meg!

Határok nélkül – Kossuth – november 17., vasárnap, 18:01

Szerkesztő-műsorvezető: Benkei Ildikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább