Hajnal-táj: „Ki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik”

November 10-i adás tartalmából.
 

– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudásbázisával éled újra a székelyföldi burgonyakísérleti kutatás, de nem kizárólag, hiszen az új intézet a hegyvidéki gazdálkodás minden területén folytat majd tudományos munkát.

– Szőllőssy Kristóf Nyírgyulajon él és nem volt kérdés számára, hogy édesapja mellett, után ő is a mezőgazdasággal akar foglalkozni, illetve abból megélni. Édesapja is képzett szakember, de az egyetemi tanulmányokat is igyekszik már hasznosítani. Az pedig hab a torán, hogy bio gyümölcsből készített pálinkái, párlatai sorra díjnyertesek.

– „Ki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik”. Talán ez a legismertebb szokás, amely Szent Márton napjához kötődik. De november 11-e évzáró, időjósló nap is, és persze ilyenkor szokás megkóstolni az újbort, és elkezdeni világítani.

– November 11-én kezdik meg a Tisza-tó téli vízszintjének beállítását. A részletekről és Tisza-tó horgászati jelentőségéről Hegedűs Gábort, a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. vezetőjét kérdezzük.

1. rész

Hallgassa meg!

2. rész

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – november 10., vasárnap, 5:00

Műsorvezető: Bánsági Éva
Szerkesztő: Bakos Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább